„6 hónapon belül javítjuk, ha elromlik” – egy csicsergő eladó téves tájékoztatása

Szerző(k): Dr. Kálmán Kinga | 2017.10.05 | Fogyasztóvédelem és e-kereskedelem

Önök is sokszor hallották már a fenti mondatot? Én igen! Pedig több hiba is rejlik benne, ami nemcsak egy per elvesztéséhez, de fogyasztóvédelmi bírsághoz is vezethet, ha a mi üzletünkben hangzik el.

Na de nézzük sorra, miről is van szó és mi a helyes válasz!

Ha fogyasztóként betérünk egy boltba és vásárolunk valamit, legyen az akár műszaki cikk, ruhanemű, bútor vagy gépjármű, az eladó kisasszony vagy úr gyakran arról tájékoztat minket, hogy ha probléma merül fel a megvásárolt termékkel, semmi gond, blokk ellenében fél éven belül javítják.

Azzal önmagában nincs is semmi gond, hogy megkapjuk a figyelemfelhívó kioktatást, azzal viszont már igen, hogy sem a 6 hónap, sem a javítás nem helytálló, illetve nem elég pontos.

A kérdéskört a Ptk. a hibás teljesítés fejezete alatt szabályozza, ahol helyet kapott a szavatosság, a jótállás és a kártérítés intézménye is, de a jelen cikk csak a szavatosság reguláit járja körbe, ugyanis ez tekinthető az alapnak és egyben jolly jokernek is.

A szavatosság lényege, hogy ahol áru cserél gazdát valamilyen ellenszolgáltatás fejében, ott az eladó köteles helytállni azért, ha terméke a teljesítés (eladás) időpontjában nem felelt meg a szerződésben vagy jogszabályban megállapított minőségi követelményeknek. Magyarul, ha a tv már az eladáskor is pixelhiányos, vagy a bőrcipő anyaghibás volt, jogos a reklamáció, kivéve, ha a vevő tudta, vagy tudnia kellett, hogy eleve hibás terméket vásárol.

Meddig és mit is tehet ilyenkor a vásárló? Attól függ, hogy kellékszavatossági vagy termékszavatossági igényt érvényesít.

Kellékszavatosság esetén ugyanis közvetlenül az eladótól (kiskereskedőtől) lehet kérni elsődlegesen kijavítást vagy kicserélést, illetve ha erre nincsen lehetőség vagy az eladó azt nem vállalja, akkor a vevő követelhet arányos árleszállítást, kijavíttathatja mással az árut (természetesen az eladó költségére), illetve végső soron elállhat az ügylettől.

Minderre pedig nem 6 hónap, hanem fogyasztóként a vásárlás napjától számított 2 év (!), azaz a 6 hónap négyszerese áll a rendelkezésére határidőként.

Termékszavatosság érvényesítésekor a képlet hasonló, de azért kissé mégis más. Ilyenkor ugyanis a gyártó vagy a forgalmazó az, akinek a nyakán szorul a hurok, de a kellékszavatossághoz képest szűkebb az érvényesíthető igények palettája, a vevő csak kijavítást vagy kicserélést kérhet. Viszont itt is 2 év az irányadó, de nem a vásárlás, hanem a forgalomba hozatal napjától számítva.

Fontos hangsúlyozni, hogy a szavatosság bármelyik fajtájával is szembesülünk, van lehetőség annak bizonyítására, hogy vásárlónk a hiba előidézője. De (és itt azért mégiscsak szembe jön a 6 hónap) vélelem szól amellett, hogy ha a hibát a fogyasztó a vásárlástól számított 6 hónapon belül fedezi fel, akkor a hiba már a teljesítés időpontjában megvolt (kivéve, ha a vélelem a dolog természetével vagy a hiba jellegével összeegyeztethetetlen).

A cikk elején jeleztem, hogy a téves tájékoztatásoknak bírság lehet vége. Ennek ékes példája a fogyasztóvédelmi hatóság egy nemrégiben közzétett esete, ahol az egyik igen ismert, spanyol ruházati áruházlánc kapott hat számjegyű büntetést az eladó hölgy tévedése okán méghozzá azért, mert az ilyen félrevető információk tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósítanak meg.

A hibás teljesítések, a szavatosság és a jelenleg nem részletezett jótállás világa igen bonyolult és szövevényes eseteket tud produkálni, érdemes ezért már az elején megfelelően felkészülni, hogy ne érjen minket váratlanul a felismerés: a fogyasztónak igaza van.

A blogcikk tájékoztató jelleggel készült, nem minősül egyedi ügyre alkalmazható hivatalos jogi véleménynek vagy jogi állásfoglalásnak. Az Ecovis Hungary Legal a jelen blogcikk egyedi ügyben történő felhasználásáért a jogi felelősségét kizárja.

Dr. Kálmán Kinga

Dr. Kálmán Kinga
Ecovis Hungary Legal
Ügyvéd
Bihary, B. Szabó, Jean, Zalavári és Társai Ügyvédi Iroda
kinga.kalman@ecovis.hu
A szerző szakmai profilja