Beköszöntő (Bejegyzés No. 1.)

Szerző(k): Dr. B. Szabó Gábor | 2017.04.25 | Bizalmi vagyonkezelés

Kedves Olvasó!

Te most egy újonnan induló és az első olyan szakmai blog beköszöntőjét olvasod, amely az új Ptk. által 2014-ben bevezetett új jogintézményt a bizalmi vagyonkezelést (a továbbiakban: bvk.) kívánja tematikusan bemutatni. Terveim szerint kb. kéthetente jelentkezem majd egy-egy új bejegyzéssel, amely remélhetőleg még ebben az évben teljes képet fog adni magáról az új jogintézményről, a jogviszony sajátosságairól, a felekről és azok jogairól és kötelezettségeiről, a bvk. gyakorlati alkalmazásáról, hasznosságáról, előnyeiről és nem utolsósorban kedvező adókörnyezetéről. Igyekszem mindezt a lehető legkevésbé szárazon és egyúttal tömören megtenni. Ígérem, hogy egyik bejegyzésem sem fogja meghaladni az egy oldalt, hogy legyen kedved és energiád végigolvasni. Időnként színesítem majd a témát a miénknél lényegesen gazdagabb nemzetközi (mindenekelőtt angolszász) gyakorlati példákkal, jogtörténeti érdekességekkel és az intézmény társadalmi és gazdasági létjogosultságának bemutatásával.

Az egyes témákhoz kapcsolódóan, azok számára, akik mélyebben kívánnak foglalkozni a kérdéssel, irodalomjegyzéket vagy az adott íráshoz kapcsolódó linket adok majd. Azonban már most jelzem, hogy létezik már egy átfogó kézikönyv, mostanra már egyetemi jegyzet, egy gyakorló jogászokból álló szerzői team tollából, amelyet első helyen tudok ajánlani minden érdeklődőnek: B. Szabó Gábor, Illés István, Kolozs Borbála, Menyhei Ákos, Sándor István: A bizalmi vagyonkezelés (HVG-ORAC, 2014)

A bevezetés óta eltelt közel két év tapasztalatai mondatják velem, hogy a tanácsadói szakmák (ügyvédek, adótanácsadók, számviteli szakemberek, befektetési és pénzügyi tanácsadók stb.) körében egyre nagyobb az érdeklődés a téma iránt, de az abban való elmélyedést mindannyiunk szűkre méretezett kapacitása akadályozza. Reményeim szerint ez a blog segít majd ennek az akadálynak a leküzdésében.

Természetesen van mód kérdésekre, kommentekre és javaslatokra is, bár azok közvetlenül ezen a felületen nem fognak megjelenni, de ígérem, hogy a közérdeklődésre számot tartókat megosztom veletek, és az összes megkeresésre igyekszem, amennyire csak tudok, rövid időn belül közvetlenül válaszolni. A kérdéseket és észrevételeket erre a címre várom: szabo@ecovis.hu

A következő bejegyzés már érdemben foglakozik a témával. Mindenekelőtt a bizalmi vagyonkezelés fogalmával és szabályozási karakterével fogunk megismerkedni, némi nemzetközi kitekintéssel.

Tarts velem, és fedezzük fel együtt a bizalmi vagyonkezelés, a „trust” hazai megfelelőjének izgalmas világát!

 

A blogcikk tájékoztató jelleggel készült, nem minősül egyedi ügyre alkalmazható hivatalos jogi véleménynek vagy jogi állásfoglalásnak. Az Ecovis Hungary Legal a jelen blogcikk egyedi ügyben történő felhasználásáért a jogi felelősségét kizárja.

Dr. B. Szabó Gábor

Dr. B. Szabó Gábor
Ecovis Hungary Legal
Senior partner
Bihary, B. Szabó, Jean, Zalavári és Társai Ügyvédi Iroda
gabor.szabo@ecovis.hu
A szerző szakmai profilja