A császár meztelen, a hatóság esztelen? – Csuklóztat a földhivatal

Szerző(k): Dr. Kesseő-Balogh Péter | 2018.01.18 | Ingatlan

A 2018-as esztendővel ránk köszöntő új eljárásjogi kódexekkel és ügyvédi törvénnyel való előzetes ismerkedés során feltehetően kevesek hitték, hogy Andersen mesebeli világa érkezik el hozzánk, a napokban mégis a fenti klasszikus megelevenedésének lehettünk tanúi – mégsem szórakoztunk jól.

Történt ugyanis, hogy egy ügyvéd kolléga részére eljuttatott hivatalos állásfoglalásában a Fővárosi Kormányhivatal Földhivatali Osztálya olyan következtetésre jutott a több oldalból álló okiratok számozásával és aláírásával kapcsolatban, amelyre a „remélem komoly, mert viccnek túl durva lenne” megjegyzés mutatkozik egyedül adekvátnak.

A tájékoztatás szerint az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvénynek (Üttv.) az okiratok ellenjegyzésére vonatkozó új szabályozása úgy értelmezendő, hogy a több oldalból álló okiratok folyamatos sorszámozásának kötelezettsége alól az üres oldalak sem jelentenek kivételt. Ez önmagában nem nagy horderejű rendelkezés, de ha hozzávesszük, hogy a feleknek minden számozott oldalt szignózniuk szükséges, akkor a két értelmezés összekapcsolásával eljutunk a bürokratizmus fellegvárába: az egyoldalasra nyomtatott, több lapból álló okiratok üres oldalait is alá kell írni, hogy a felek hitelesíteni tudják a „császár új ruháját”, azaz a nagybetűs SEMMIT.

Szerző: Dr. Horváth István, Dr. Szladovnyik Krisztina
Ár: 12.900 Ft helyett 9.900 Ft

Ha komolyan vesszük az Andersen mese szentenciáját, akkor bizony a földhivatal ügyintézőin kívül mindenki mély önvizsgálatra szorul: a császár új ruháját – esetünkben az üres oldal tartalmát – ugyanis csak azok nem láthatták, akik ostobák és tisztségükre méltatlanok voltak.

A tét a józan paraszti észbe vetett hit végleges felszámolásán túl közel sem csekély: ha a földhivatal az állásfoglalásának megfelelően vizsgálja a bejegyzés alapjául szolgáló okiratokat, akkor az üres oldalak számozásának és aláírásának elmulasztásával az ingatlan-nyilvántartási kérelem elutasítását kockáztatjuk. A hivatal tehát egyszerre kívánja tornáztatni az ügyfelek csuklóit és az ügyvédek idegeit, utóbbiakat illeti ráadásul az a megtiszteltetés, hogy elmagyarázzák a feleknek, miért kell kétszer annyi aláírást – és potenciális mulasztási lehetőséget – produkálni, mint korábban.

Cinikus megoldásnak tartom a földhivatal értelmezése miatt felmerült álprobléma orvosolásaként a kizárólag kétoldalas okiratok alkalmazását. Egyrészt praktikus okból megközelítve egy 20-30 oldalas, adott esetben kétnyelvű szerződés lapjainak forgatása és szignálása óhatatlanul magában hordozza a mulasztás lehetőségét, melyeket a földhivatalok eleddig is nagyítóval kerestek a bejegyzés alapjául szolgáló okiratokban.

Másrészt magába, az ügyvédi ellenjegyzésbe vetett bizalmat és tiszteletet rombolja földig az a megközelítés, amely az üres oldalak „hitelesítését” és annak ellenőrzését is megköveteli az okiratszerkesztő ügyvédektől az ellenjegyzésre vonatkozó részletes szabályozásnak való megfelelésen túl.

Örömömre szolgál, hogy a Budapesti Ügyvédi Kamara már megkezdte az egyeztetéseket a földhivatalokkal ezen agyrém felszámolására, a pozitív végkifejletig az ügyvéd kollégák számára a Franz Kafka-életművet, ügyfeleink számára pedig csuklóerősítő gyakorlatokat és Ottlik Géza – Iskola a határon c. regényét javaslom tanulmányozásra.

INGATLANOKKAL KAPCSOLATOS ÁFA-SZABÁLYOK 2019 – Konferencia

Ingatlanszabályok alkalmazása a közösségi jog tükrében
Időpont: 2019. január 24., csütörtök
Előadók:  Dr. Csátaljay Zsuzsanna

Ár: 29.900 Ft helyett 20.930 Ft
RÉSZLETEK ÉS JELENTKEZÉS

A blogcikk tájékoztató jelleggel készült, nem minősül egyedi ügyre alkalmazható hivatalos jogi véleménynek vagy jogi állásfoglalásnak. Az Ecovis Hungary Legal a jelen blogcikk egyedi ügyben történő felhasználásáért a jogi felelősségét kizárja.

Dr. Kesseő-Balogh Péter

Dr. Kesseő-Balogh Péter
Ecovis Hungary Legal
Ügyvéd | Mediátor | Alapító equity partner
Bihary, B. Szabó, Jean, Zalavári és Társai Ügyvédi Iroda
peter.balogh@ecovis.hu
A szerző szakmai profilja