Érdemes odafigyelni, sok pénzt spórolhat: változnak a cserét pótló adásvétel illetékszabályai

Szerző: Dr. Jean Kornél | 2017.12.22 | Ingatlan

A parlament elfogadta az illetéktörvény cserét pótló vételre vonatkozó szabályainak módosítását, ami jelentős könnyítést jelent a lakásvásárlás során igénybe vehető illetékkedvezmény, illetékmentesség vonatkozásában.

A cserét pótló vétel illetékkedvezmény lényege, hogy a magánszemély vevő csökkentheti a lakásvásárlással keletkező illetékfizetési kötelezettségét, ha a lakás megvásárlását megelőzően vagy azt követően (eddig) egy éven belül másik lakóingatlant értékesített, ebben az esetben ugyanis a fizetendő illeték alapja a két lakás forgalmi értékének különbözete. Abban az esetben pedig, ha az eladott lakás forgalmi értéke magasabb, mint a megvásárolt lakás értéke, úgy nem kell illetéket fizetni.

Szerző: Dr. Horváth István, Dr. Szladovnyik Krisztina
Ár: 12.900 Ft helyett 9.900 Ft

Ha például értékesít egy 9 millió forint forgalmi értékű lakást és vásárol egy 14 millió forint értékű másik lakást, úgy az adóhivatal a különbözet, 5 millió forint forgalmi érték alapján szabja ki az illetéket, így a megfizetendő illeték összege kétszázezer forint lesz (4%), nem pedig a 14 millió forint után számított ötszázhatvanezer forint.

A korábbi szabályozás alapján sokan kerültek abba a bosszantó helyzetbe, hogy az illetékkedvezményt, illetve illetékmentességet azért nem tudták igénybe venni, mert a lakás eladása és a másik ingatlan megvásárlása között több mint egy év telt el.

Ezt a méltánytalan helyzetet érzékelte a jogalkotó és módosította az illetékkedvezmény és az illetékmentesség szabályait: 2018. január 1. napjától az adóhivatal 3 évre visszamenőleg figyelembe veheti a magánszemély által értékesített lakóingatlant az illeték kiszabása során.

Amire viszont érdemes nagyon figyelni: ha meglévő lakását a másik lakás megvásárlását követően értékesíti, az illetékkedvezményt, illetve az illetékmentességet továbbra is csak egy éven belül lehet igénybe venni.

Ingatlan adásvétellel kapcsolatosan forduljon bizalommal az Ecovis Hungary Legal jogi szakértőihez!

Ossza meg ismerőseivel:

Dr. Jean Kornél

Dr. Jean Kornél
Ecovis Hungary Legal
Ügyvéd | Irodavezető-helyettes | Equity partner
Balogh, B. Szabó, Jean, Zalavári és Társai Ügyvédi Iroda
kornel.jean@ecovis.hu
A szerző szakmai profilja