Talán vannak olyan kedves olvasók, akik az év végi hajrában még nem találkoztak a viszonylag frissnek mondható jogszabály-módosításokkal. Jelen bejegyzésben ezeket vesszük végig témakörök szerint. A környezetvédelmi törvény módosítása A módosításba bekerült, miszerint a környezethasználat az előzetes vizsgálati eljárást lezáró határozat alapján nem jelentős környezeti hatással járó tevékenységek esetén a környezetvédelmi hatóság által kiadott előzetes vizsgálati eljárást lezáró határozat vé...
Az eltűnt személyek holtnak nyilvánítása anyagi jogi feltételeit a – már nem is annyira új – Ptk. a korábbi törvény rendelkezéseivel egybehangzóan állapítja meg.  A holtnak nyilvánítás egy vélelem a halál bekövetkeztéről, amely vélelem természetesen megdönthető.  A jogintézményt az indokolja, hogy a túlzottan hosszú ideig fennálló bizonytalan állapot megszűnjön, az eltűnt személy után függőben maradt jogi helyzetek megnyugtatóan rendeződjenek.  A holtnak nyilvánítás anyagi jogi feltétele, ...
Az ünnepek közeledtével a legtöbb elvált szülő között előforduló nézeteltérés a közös gyermek ünnepnapon való hollétéből adódik. A házasság felbontása során, amennyiben a házastársaknak közös gyermekük, gyermekeik vannak, a szülői felügyeleti jogot érintően is dönteniük szükséges. Abban az esetben, ha közös szülői felügyeletben állapodnak meg a felek, a törvény nem írja elő kötelező érvénnyel azt, hogy a kapcsolattartás részleteit is meghatározzák.  A kapcsolattartás szempontjából sarkalatos...
Felszámolási eljárás több okból indítható, a leggyakoribb eset mégis az, amikor a hitelező valamely ki nem fizetett, lejárt és nem vitatott tartozása miatt kerül sor a kérelem benyújtására. A csődtörvény hatályos előírásai szerint ennek egyik, de talán legfontosabb feltétele, hogy az adós tartozása szerződésen alapuljon. De mennyire kell tágan vagy szűken értelmezni azt, hogy egy tartozás szerződésen alapul? Ebben a kérdésben igyekezett rendet tenni a Kúria 4/2013. Polgári jogegységi határoz...
Cikksorozatunk 1. részében bemutattuk, miért van jelentősége fogyasztóvédelmi szempontból a termékértékelések, illetve egyéb kommentfelületek szabályozásának, kontrollálásának. A miért után jelen cikkünkben a hogyan kerül fókuszba, ugyanis a túlbuzgóság ugyanúgy problémákat szülhet, mint a teljes nihil. Kezdjük is rögtön azzal, miért nem helyes hozzáférhető szabályzat nélkül nekilátni a kommentek kigyomlálásának. A Gazdasági Versenyhivatal a 38/2018. VJ ügyszám alatti eseti döntésében arra ...
A mező- és erdőgazdasági hasznosítású földek használatára és hasznosítására vonatkozó alapvető szabályokat a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény (Földforgalmi tv.) és a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény (Fétv.), illetve háttérjogszabályként a Ptk. tartalmazza. A termőföld más személy használatába adásának legjellemzőbb esete ...
A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény (a továbbiakban: Tht.) szabályai szerint megismételt közgyűlést két esetben kell tartani. Erre főszabály szerint akkor kerül sor, ha az összehívott közgyűlés határozatképtelen, mert azon a tulajdoni hányadok többsége nem képviselteti magát.  Másrészt akkor is sor kerülhet a megismételt közgyűlésre, ha a levezető elnök a közgyűlést annak határozatképtelenné válása miatt berekeszti. Ez akkor történik, ha a megkezdésekor még határozatképes közgy...
Legyen szó bármilyen termékről vagy szolgáltatásról, a vállalkozásoknak már-már lételeme a reklámozás, hiszen az egyre növekvő termékek és szolgáltatások köréből egyre nehezebb kitűnni és a vásárlók, szolgálatást igénybe vevők figyelmét felkelteni. Ám nem mindegy, hogy ezt milyen eszközökkel próbálják elérni, mivel könnyen egy a Gazdasági Versenyhivatal által kezdeményezett versenyfelügyeleti eljárásban találhatják vállalkozásukat. Ezért az egyes vállalkozások reklámozása előtt elsősorban érd...