A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény rendelkezik többek közt arról, hogy egy bankkártyabirtokosnak milyen kötelezettségei vannak a kártyával összefüggésben. Ezek részben magától értetődő kötelezettségek, hiszen a kártyabirtokos köteles a bankkal kötött szerződésben foglaltak szerint használni a kártyát, illetve a kártya használatához szükséges személyes hitelesítési adatait biztonságban tartani.  A jogszabály úgy fogalmaz, hogy az adatok biztonsága érdekében...
Dr. Varga Judit igazságügyi miniszter benyújtotta az „Egyes igazságügyi tárgyú, valamint kapcsolódó törvények módosításáról” szóló törvényjavaslatát (Javaslat) az Országgyűlésnek. A Javaslat többek között módosítaná a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) szülői felügyelet gyakorlására vonatkozó rendelkezéseit is. I. Alapvetések A Javaslat ismertetése előtt pár alapvetést szeretnénk tisztázni. A szülői felügyelettel általánosságban korábbi cikkünkben már foglalkoztunk. (A szülői felügyelet a kiskorú...
Jelen cikkünkben folytatjuk a különélő szülő és gyermek kapcsolattartásának szabályait, külön kitérve a felelősségi szabályokra és a kapcsolattartási jog korlátozására.  Ha a kapcsolattartásra jogosult vagy kötelezett személy a kapcsolattartást kellő indok nélkül akadályozza vagy szabályait megszegi, az ezzel okozott kárt köteles a másik félnek megtéríteni. Ebbe a körbe mind a feleslegesen felmerült kiadások, mind az egyéb vagyoni és nem vagyoni jellegű károk megtérítésének kötelezettsége b...
A kiskorú gyermek szülői felügyelet vagy gyámság alatt áll, melyek egymást kizáró jogintézmények. Gyám kirendelésére csak akkor kerül sor, ha a kiskorú nem áll szülői felügyelet alatt. Ennek oka lehet, ha mindkét szülő meghalt, mindkét szülő felügyeleti jogát megszüntette a bíróság, vagy a felügyeleti joguk szünetel. A gyám gondozza, neveli a felügyelete alatt álló kiskorút, emellett kezeli vagyonát, és törvényes képviselőjének minősül.  A gyermek gyámja az a nagykorú személy lehet, akivel s...
A már nem is annyira új Ptk. a kötelmekre vonatkozó közös rendelkezések között szabályozza a régi Ptk.-ban a szerződésmódosítás körébe tartozó anyagi jogi egyezséget. Az egyezség tipikusan olyan jogintézmény, amely általánosabb érvénye miatt valamennyi polgári jogi kötelezettség tekintetében alkalmazható.  A régi Ptk. miniszteri indokolása szerint az egyezséget bármilyen követelésnél alkalmazni lehet, és a bírói gyakorlat is erre a következtetésre jutott: egyezséggel a felek nemcsak kötelmi ...
A témakörben készített előző cikkünkben már utaltunk arra, hogy a digitális térben egyre jelentősebb marketingeszközként jelenik meg a vállalkozások online felületein megvalósuló kommentelés, illetve termékértékelés lehetősége. Abban a bejegyzésünkben a kommentekkel foglalkoztunk, míg jelen írásunkban az értékelésekkel kapcsolatos új követelményeket vesszük sorra.  Figyelemmel arra, hogy az online értékelések hitelessége és elfogulatlansága kapcsán okkal merülhetnek fel aggályok, a magyar tö...
Számos cikkben foglalkoztam már azzal a jelenséggel, hogy ismeretlen személyek a bankszámlatulajdonosok banki azonosító adatait különböző módszerekkel megszerzik, és azt felhasználva olyan utalásokat hajtanak végre a bankszámláról, amiket a számlatulajdonos egyáltalán nem hagyott jóvá, sőt ezekről az utalásokról nem is tud. Az ilyen jellegű csalások során a károsult számlatulajdonos azzal keresi meg a számlavezető bankját, hogy jóvá nem hagyott fizetési művelet történt, és kéri a számlájáról ...
A föld tulajdonosainak és azok használóinak egész éves kihívást jelent a vadállatok által okozott károk kiküszöbölése. A kordában nem tartott vadállomány a mező-, illetve erdőgazdálkodásban is jelentős károkat okozhat. A vadak körében felmerülő károk négyféleképpen tipizálhatóak (vadkár, vadászható állatok által okozott kár, vadászati kár és vadban okozott kár), amelyekre eltérő felelősségi szabályok vonatkoznak.  Cikksorozatunk első részében a vadkár témáját járjuk körbe.  A vadkár a gímsz...