A szerződések teljesítésének ellenőrzésére fokozott hangsúlyt fektetnek az ellenőrző szervezetek. Az ajánlatkérő ellenőrzési kötelezettsége messze meghaladja mindazokat a feladatokat, melyek a teljesítés műszaki-szakmai aspektusaira reflektálnak. A szerződés teljesítésének adminisztratív, valamint közbeszerzési-jogi vonatkozásai folyamatos ellenőrzési feladatok ellátását követelik meg az ajánlatkérőktől, valamint a szerződés teljesítésével kapcsolatos összefüggésekre már a részvételi, illetve...
A házassági vagyonjoggal kapcsolatos cikksorozatunk jelen, utolsó bejegyzésében a házastársi közös vagyon megosztását mutatjuk be. A házastársi közös vagyon megosztására vonatkozó igény a vagyonközösség megszűnésével nyílik meg. Az életközösség megszűnhet a felek elhatározásából, valamint valamely házas fél halála folytán is. Amennyiben a vagyonközösség ez utóbbi módon szűnik meg, úgy ez a jog a házastársak vagy valamelyik házastárs örökösét is megilleti, azzal a feltétellel, hogy a vagyon...
2018 november 20-án került sor annak a törvényjavaslatnak a benyújtására, amely többek között a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvényt (a továbbiakban: Földforgalmi törvény) módosította. A parlament a törvényjavaslatot elfogadta, a Magyar Közlönyben pedig 2018. december 27-én került kihirdetésre. Az egyes törvényeknek a mező- és erdőgazdasági földek forgalmával összefüggő módosításairól szóló 2018. évi CXXXVI. törvény (a továbbiakban: Módosítás) a kihirdetés...
Az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2018. július 4-én került kihirdetésre a polgári légi közlekedés területén alkalmazandó közös szabályokról és az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynökségének létrehozásáról szóló 2018/1139 európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: Rendelet), amely a pilóta nélküli légi járművekre („drónok”) vonatkozóan is tartalmaz rendelkezéseket. A Rendelet IX. melléklete meghatározza a pilóta nélküli légi járművekre vonatkozó legalapvetőbb követelményeket, to...
A hulladékgazdálkodási szankciókat bemutató sorozatunk utolsó fejezetéhez érve, ígéretünkhöz híven bemutatjuk a hulladékgazdálkodási bírság megállapítási és számítási módját a korábban már hivatkozott és irányadó 271/2001. (XII. 21.) Korm. rendelet alapján. A bírság meghatározása során először az alapbírság összegét kell megállapítani. Az alapbírságot a legmagasabb mértékben kell megállapítani abban az esetben, ha visszafordíthatatlan környezetkárosítás, vagy ugyanazon jogsértés...
Valószínűleg a legtöbben úgy élik le az életüket, hogy nem találkoznak a követelést terhelő zálogjog kérdéskörével. Azonban, ha mégsem vagyunk ilyen szerencsések, és netalán egy velünk szemben fennálló követelésre az arra jogosult zálogjogot alapít, úgy könnyen megüthetjük a bokánkat, ha legalább alapszinten nem vagyunk tisztában a szabályokkal. Képzeljük el az alábbi esetet! Rudolf az egyedülálló söralátét-gyűjteményének kiállításához szeretne vitrines szekrényeket rendelni egy cégtől....
Biztos sokan kerültek már olyan helyzetbe, amikor valamilyen szerződés alapján fizetendő összeget nem az követelte rajtuk, akivel szerződést kötöttek. A közösségi médiában egyre gyakrabban jelennek meg olyan felhívások, melyek arra buzdítanak, hogy az ilyen és ehhez hasonló felszólításokat hagyják figyelmen kívül, egy fillért se fizessenek ezeknek a szélhámosoknak. Valóban ennyi lenne az egész? Nézzük, miről is van szó valójában! Mi is az az engedményezés? A Polgári Törvénykönyv lehetős...
Számtalan jogsértő magatartás elkövetőjének felelősségre vonása marad el pusztán azon egyszerű körülménynél fogva, hogy a sérelmet szenvedett fél egyáltalán nem kíván energiát fektetni a bizonyítékok felkutatásába. A közterületen elkövetett jogsértések rekonstruálásának legkézenfekvőbb eszköze a térfigyelő kamerák felvételeinek megtekintése, de korántsem olyan közismert, hogy milyen esetben, kitől és mennyi ideig igényelhető a kameraképek megtekintése. A Kitől? kérdés megválaszolásához min...