Korábbi cikkünkben már felhívtuk a figyelmet arra, hogy érdemes odafigyelni, ha a cégünk ellen törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményeznek. Az eljárás kimenetele végződhet akár jelentős bírság kiszabásával vagy a cégünk megszüntetésével is, amely önmagában kockázatot jelenthet gazdasági tevékenységünkre és üzleti kapcsolatainkra egyaránt. A törvényességi felügyeleti eljárás célja ugyanis az, hogy a bíróság intézkedéseivel a cég törvényes működését kikényszerítse. A törvényességi felü...
Az intenzív munkaerő-vándorlásból eredően hazai színtéren egyes szektorokban egyre nagyobb mértékű a külföldi, nem uniós állampolgárok munkaerejének igénybevétele, amelyhez többféle engedélyeztetési eljárás kapcsolódik. Az irányadó jogszabály alapján,[1] Magyarországon főszabály szerint kétféle eljárás útján (ún. összevont kérelmezési eljárás, és az ezen kívüli, munkavállalás céljából tartózkodási engedély kiadása iránti eljárás) van lehetőség szabályszerűen foglalkoztatni harmadik országbeli...
Amikor két ember összeköti az életét, az többféle joghatás beálltát hívja elő; ezek lehetnek személyi és vagyoni jellegűek. A személyi jellegű jogosítványok közül említendő az együttműködés és a kölcsönös támogatás kötelezettsége, a házasélet és a család ügyeiben való közös döntés, a lakóhely megválasztása, a közös gyermeket érintő kérdésekében való döntés joga, továbbá a névviselés. Vagyoni jogkövetkezmény a közös háztartás fenntartása, a házastársi tartás, a vagyoni viszonyok megváltozása, ...
Mai cikkünkben a közbeszerzési törvény egy kevésbé ismert és talán emiatt ritkán alkalmazott jogintézményére szeretnénk felhívni a Kedves Olvasó figyelmét. A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 69. § (7) bekezdése akként rendelkezik, hogy ha az ajánlatkérőnek a részvételi jelentkezések és az ajánlatok bírálata során alapos kétsége merül fel valamely gazdasági szereplő nyilatkozatának valóságtartalmára vonatkozóan, bármikor öt munkanapos határidő tűzésével kérheti az érintett ...
Mindannyian hallottunk már arról, hogy amennyiben peres eljárást szeretnénk kezdeményezni, illetéket kell fizetnünk. Az illeték mértéke főszabály szerint a pertárgyérték 6%-a. Ha például 3 millió forintot követelünk, 180 000 forint illetéket le kell róni már az eljárás kezdetén. De mi a helyzet akkor, ha ezt nem engedhetjük meg magunknak, mivel anyagi helyzetünk nem teszi lehetővé, hogy jogainkat bírósági úton érvényesítsük? El vagyunk zárva attól a lehetőségtől, hogy pert indítsunk? A vál...
A kereskedelmi tevékenységet folytatók számára az élet- és vagyonvédelem biztosításának legpraktikusabb módja a megfigyelni szándékozott terület kamerákkal történő felszerelése. Az „őrszemek” puszta látványuknál fogva még abban az esetben is alkalmasak a hatósugarukba kerülők magatartásának befolyásolására, ha történetesen nem is állnak effektív üzemeltetés alatt. Ezen pszichológiai tényezőnek is köszönhetően a személyes és otthoni tevékenység körén kívül eső magáncélú kamerás megfigyelés oly...
A Ptk. szabályai szerint, amennyiben több leszármazó közösen örököl, mindegyik örököstárs köteles a hagyaték értékéhez hozzászámítani annak az ingyenes adománynak az értékét, amelyben őt az örökhagyó életében részesítette, feltéve, hogy ezt a hozzászámítást az örökhagyó kikötötte, vagy a körülményekből arra lehet következtetni, hogy a juttatást a hozzászámítás kötelezettségével adta. Osztályrabocsátási kötelezettség terheli a közösen öröklő leszármazókat akkor is, ha az örökhagyó végintézk...
A házassági vagyonjoggal kapcsolatos jelen bejegyzésünkben a házastársi vagyonjog körében a házastársi vagyonközösség megszűnésének jogszabályi kereteit mutatjuk be. A törvény tételesen felsorolja a vagyonközösség megszűnésének eseteit. A törvény úgy rendelkezik, hogy a házassági vagyonközösség megszűnik, ha a házastársak házassági vagyonjogi szerződésben a vagyonközösséget a jövőre nézve kizárják, bíróság azt a házassági életközösség fennállása alatt megszünteti vagy a házassági életközös...