Gyakran hallani a munkáltató szájából a következő mondatot: „Ezt le fogom vonni a béredből!” A szomorú valóság az, hogy a legtöbb esetben, ha a munkáltatót kár éri, ezt a fenyegetését be is tartja. Valóban a munkavállalóval fizetteti meg a károkat, attól függetlenül, hogy azért nem, vagy nem feltétlenül a munkavállaló felelős. Nem árt azonban tisztában lenni azzal, hogy a jogszabály alapján mikor és milyen mértékben felelős a munkavállaló a munkáltatónak okozott kárért. Cikksorozatunkban e...
Akinek van kertje, az jól tudja, hogy egy igazán szépen zöldellő, üde kert fenntartásához elengedhetetlen a gyakori öntözés. A kert adottságaitól függően a vízhasználat költségei mindennapos öntözés esetében igen magasak lehetnek, így nem meglepő, hogy sokan inkább a felszín alatti víz kivételét biztosító kutat létesítenek, mely után a talajvíz kinyerését követően semmiféle adó, illeték vagy járadék nem terheli a felhasználót, tehát a kert öntözése – a legtöbb esetben – nem jelent többletkölt...
Legtöbbünk számára ismerős szituáció az, amikor valamilyen tartozást meg kell fizetnünk a jogosult részére. Nem kell egyből valami „vad dologra” gondolni, egy banki kölcsön, egy autó törlesztőrészlete is ilyen tartozás lehet. De természetesen a kevésbé jó szájízű tartozások is ide tartoznak, mint például egy felmondott hitel, amit velünk szemben érvényesítenek vagy egy követeléskezelőnek átadott, netán eladott összeg stb. A pénzvisszafizetéssel (avagy a pénz megfizetésével) kapcsolatban az...
A házassági vagyonjoggal kapcsolatos cikksorozatunk első részében röviden ismertettük a törvénybe foglalt házassági vagyonjogi rendszereket. Jelen bejegyzésben a házassági vagyonjog alapjával, a házassági közös vagyon fogalmával foglalkozunk. Házastársi vagyonközösség, vagyis törvényes vagyonjogi rendszer esetén a vagyonközösségen belül több alvagyont különböztetünk meg, a közös vagyont, valamint az egyik és a másik házastárs különvagyonát. A házastársi vagyonközösség szempontjából tehá...
A gazdasági társaságok életében és működésében az egyik legjelentősebb szereplő a társaság vezető tisztségviselője. Ő látja el, hajtja végre a társaság irányításával és működtetésével kapcsolatos olyan feladatokat, döntéseket, amelyek nem tartoznak az alapítók, illetve a tulajdonosok hatáskörébe. Többek között irányítja a cég tevékenységét, szerződéseket köt, képviseli a társaságot harmadik személyekkel szemben. Gyakran kerülnek azonban a cégtulajdonosok olyan helyzetbe, hogy a nagyobb tár...
Kompromittáló bulifotók az Insta-sztoriban, meztelenkedés a Snapchaten, „élőzések” a Facebookon: talán észre sem vesszük, hogy a közösségi média fejlődése és fokozatos térhódítása egyúttal folyamatosan növeli a képmáshoz és a hangfelvételhez való személyiségi jog lehetséges megsértésének felületeit is. A pillanat hevében nyilvánosságra kerülő felvételek felhasználási módjainak csupán a fantázia szab korlátokat, azonban ami az egyik oldalon egy jó poénnak indul, az az elszenvedőnek megszégyenü...
Hogy néz ki egy átlagos munkavállaló reggeli rutinja? Felkel, elkészül, rohan, hogy elérje a buszt, villamost, metrót, vonatot stb., ahol az embertömegtől szinte levegőt is alig kapni, majd kellően felspannolt állapotban beér a munkahelyére és elkezd dolgozni. Nem lenne egyszerűbb a ház előtt beülni egy taxiba és az előbbi tortúra mellőzésével kényelmesen begurulni a munkahelyre? Dehogynem. És mindezt el tudjuk számoltatni a munkáltatóval? Aligha. De akkor milyen munkábajárási költségtérítésr...
Eszembe jut a jelen cikkről az a népmese, amelyben a lány jött is meg nem is, hozott is ajándékot meg nem is, fel is volt öltözve meg nem is. Ugyanis ebben a bejegyzésben nem lesz szó semmiféle jogi témájú ügykörről, de azért ez mégis csak egy jogado.hu blogcikk. Hogy is van ez? Úgy, kedves olvasó, hogy a bejegyzés megírásakor kb. 600 cikk fellelhető már a blogon, ugyanakkor ismereteim szerint a cikkek legnagyobb hányada a kollégák ötleteiből született. Ezen ötletek alapja sokszor egy k...