Zálogjog a vagyontárgyon = all in a bankok javára?

Szerző(k): Dr. Molnár Gergő Zsolt , Dr. Petrik Tamás | 2019.01.17 | Követeléskezelés

Aki hitelezőként már részt vett felszámolásban, az előtt ismert tény, hogy a felszámolási eljárásba bejelentkezett hitelezőket a felszámoló a Csődtv. 57. §-a alapján különböző kategóriákba sorolja, amely meghatározza a gazdálkodó szervezet vagyonából történő kielégítés sorrendjét. Sajnos sokak számára az a bizonyos „f” kategória a legismertebb, mely az egyéb követelésekre vonatkozik, és ami önmagában nem túl biztató besorolás. A gyakorlatban ugyanis jellemzően a szerződéses partnerek vagy beszállítók a követelésüket nem biztosítják, sőt nem is igazán tudják biztosítani, emiatt pedig a kielégítés során hátra szorulnak olyan hitelezőkhöz képest, mint például a bankok, akik az egyes hitelszerződések megkötése során a követeléseiket zálogjoggal biztosítják, melynek révén elviekben előkelő helyen várhatják a követelésük – legalább részbeni – megtérülését.

A zálogjog jogintézményének célja a hitelezés elősegítése és megkönnyítése azáltal, hogy a zálogjog jogosultjai – tipikusan a bankok – az adós fizetésképtelensége, a felszámolás esetére kívánnak kedvező pozíciót biztosítani maguknak, amelynek ellentételezése a kedvezőbb hitelnyújtási feltételekben (az olcsóbb hitelben) jelenik meg. Míg a többi hitelező számára a zálogjoggal biztosított hitelezők követelése „biztos megtérülésnek” tűnhet, addig ezen biztosított hitelezőknek sem olyan egyszerű a helyzete.

A Csődtv.-be 2001. szeptember 1-jétől beiktatott és az ezen időpontot követően indult eljárásokban alkalmazandó 49/D. § alapvetően megkönnyítette a zálogjogosultak helyzetét, ugyanis külön kielégítési jogot teremt számukra a zálogjoggal terhelt vagyontárgy értékesítése esetére. Az eredeti szöveg szerint a felszámoló a zálogtárgy értékesítése során befolyt és az értékesítés költségeivel csökkentett vételár 50%-át kizárólag az értékesített zálogtárgyat terhelő zálogjoggal biztosított követelések kielégítésére fordítja. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a zálogtárgy vételárából először az értékesítés költségei kerülnek levonásra, az ezután fennmaradt összeg 50%-a kizárólag a zálogjogosultakat illeti meg, a maradék 50% pedig az eredeti, tehát az 57. § szerinti kielégítési sorrend szerint kerül felosztásra.

Ahogy előbb említettük, privilegizált helyzetük ellenére a zálogjogosultak sem „ülhetnek a babérjaikon”, ugyanis a Csődtv. későbbi módosításai a felszámolóknak „kedveznek”, megteremtve számukra azt a lehetőséget, hogy a zálogtárgy vételárából bizonyos költségeket mindenkit megelőzően levonjanak. Magyarul a jogalkotó folyamatosan növelte a felszámolók által jogszabály szerint levonható költségek jogcímeit. A 2007. január 1-jét követően indult eljárásokban a vagyont terhelő zálogjog esetén megmaradt a korábbi 50-50%-os szabály, a többi zálogjogosult esetében ugyanakkor a zálogtárgy értékesítése során befolyt vételárból már nem kizárólag az értékesítésének, hanem a zálogtárgy megőrzésének, állaga megóvásának költségei, valamint a nettó vételár 5%-ának megfelelő felszámolói díj is levonásra kerülhet és a fennmaradó összeget immáron teljes egészében az értékesített zálogtárgyat terhelő zálogjoggal biztosított követelések kielégítésére lehet fordítani.

Első benyomásra egy nagyobb értékű zálogtárgy értékesítésének, megőrzésének költségei elenyészőnek tűnhetnek a szóban forgó vagyontárgy eladási árához képest, a gyakorlatban azonban ez korántsem mindig van így. A gyakorlatban akár előállhat az is, hogy egy korábban nem őrzött ingatlant a felszámolás keretében a felszámoló az értékesítésig hónapokon keresztül fegyveres őrökkel őrizteti és ezt követően pedig jogosan az őrzés címén milliós összegű őrzési költséget von le.

2015. december 12-étől egy újabb módosítással tovább bővült a zálogjogosultak terhére elszámolható költségek köre, ugyanis az előbbieken túl a zálogtárgy élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető állapotának elhárításával közvetlenül összefüggő, hatósági határozattal elrendelt munkálatok igazolt költségei és a nettó vételár legfeljebb 1%-ának megfelelő mértékű összeg az adós iratanyagának rendezése, elhelyezése és őrzése címén is levonható a módosítás hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is.

2017. július 1-jétől ismét új költségkategóriák kerültek bevezetésre, melyek az ezen időpontot követően indult eljárásokban vehetők figyelembe, többek közt az adós vagyonának kimenekítésére, a hitelező kijátszására, egyes hitelezők előnyben részesítésére irányuló szerződések megtámadásával és ezzel kapcsolatban a zálogtárgy visszakövetelése iránti perek költségei, befizetendő adók, igazgatási szolgáltatási díjak, követelésen alapuló zálogjog esetén a követelés behajtásának költségei.

Összegzésképpen megállapítható, hogy azok a hitelezők, akik nem biztosítják be magukat, illetve követelésüket az adós társaság felszámolása esetére, nem sok jóra számíthatnak az adós vagyonának felszámolás keretében történő értékesítése során. Mindemellett a zálogjogosultaknak is van miért aggódniuk, tekintettel arra, hogy a felszámolóknak az elmúlt években egyre szélesebb körben van lehetőségük különböző jogcímeken költségeket felszámítani. Ezek a költségek pedig természetesen csökkentik a biztosított hitelezőknek a biztosíték eladásából járó megtérülését.

A blogcikk tájékoztató jelleggel készült, nem minősül egyedi ügyre alkalmazható hivatalos jogi véleménynek vagy jogi állásfoglalásnak. Az Ecovis Hungary Legal a jelen blogcikk egyedi ügyben történő felhasználásáért a jogi felelősségét kizárja.