Szerző(k): Dr. Kesseő-Balogh Péter | 2018.06.07 | Ingatlan
Előző cikkünkben a vételi jog általános szabályait ismertettük, jelen cikkünkben a vételi jog érvényesítésének, illetve a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésének folyamatát vesszük górcső alá.
A vételi jog gyakorlása esetén a jogosult a dolgot a szerződésben meghatározott vételáron, egyoldalú nyilatkozattal megvásárolhatja. Fontos azonban, hogy ezt az egyoldalú nyilatkozatot a kötelezettel közölni kell. Amennyiben határozott időre alapították a felek a vételi jogot, akkor ezen határidőn belül gyakorolható (közölhető) a vételi jog.
Az ingatlan-nyilvántartás szabályai szerint vételi jog gyakorlása esetén a vételi jog jogosultjának igazolnia kell (tértivevénnyel vagy átvételi elismervénnyel), hogy az ingatlan megvásárlására vonatkozó egyoldalú nyilatkozatát a kötelezett felé megtette. Ne aggódjunk amiatt, ha esetleg a szabályosan címzett iratunkhoz kapcsoló tértivevény „nem kereste” jelzéssel érkezik vissza, ugyanis a bírói gyakorlat szerint a földhivatali eljárásban a vételi jog gyakorlása esetén az egyoldalú nyilatkozat megtétele ebben az esetben is igazoltnak tekinthető.
A vételi jog gyakorlásáról szóló egyoldalú jognyilatkozatnak nem kell megfelelnie az ingatlan-nyilvántartási jogszabályokban a tulajdonjog bejegyzése alapjául szolgáló okirattal szemben támasztott alaki követelményeknek, nem kell tehát ügyvéd által ellenjegyzett okiratnak lennie, önmagában elegendő tehát az egyszerű írásba foglalt nyilatkozat is, azonban garanciális okokból mégis javasolt legalább teljes bizonyítóerejű magánokiratba foglalni ezt a nyilatkozatot.
ADÓELJÁRÁSI JOGSZABÁLYOK (Art., Air., Avt.) MAGYARÁZATA
Art., Air., Avt. szabályainak gyakorlati értelmezése paragrafusról paragrafusra
ÚJ KÉZIKÖNYV!!!
Szerző: Dr. Kovács Ferenc
Formátum, terjedelem: B/5-ös formátum, 456 oldal
Megjelenés: 2024. április vége
Kedvezményes ár 2024. december 31-ig
22.900 Ft + áfa helyett 18.900 Ft + áfa
Ahhoz, hogy a vételi jogunk gyakorlása alapján bejegyezzék tulajdonjogunkat az ingatlan-nyilvántartásba, be kell nyújtanunk a földhivatalba egyrészt a vételi jog gyakorlásáról szóló nyilatkozatot, annak igazolását, hogy ezt a nyilatkozatot közöltük a kötelezettel, végül kell még a tulajdonos tulajdonjog-bejegyzési engedélye is.
Ez utóbbi szokott a gyakorlatban némi problémát okozni, hogy milyen formában adja meg a tulajdonos a feltétlen és visszavonhatatlan hozzájárulását a tulajdonjog bejegyzéséhez. Nincs azonban akadálya annak, ha ezt a tulajdonos praktikusan a vételi jogot alapító szerződésben már megadja. A bejegyzési engedély azonban külön okiratba foglaltan is megadható, amelyet a felek kérelmére az ügyvéd letétbe vesz, és a vételi jog szabályszerű gyakorlása esetén kiadja ezt az engedélyt.
Akárhogyan járunk is el, számos dologra kell figyelni annak kapcsán, hogy miénk legyen az áhított ingatlan. Megkönnyíti azonban az egész folyamatot, ha szakemberrel konzultálunk annak érdekében, hogy szabályosan éljünk a vételi jogunkkal.
Ingatlanszabályok alkalmazása a közösségi jog tükrében
Időpont: 2019. január 24., csütörtök
Előadók: Dr. Csátaljay Zsuzsanna
Ár: 29.900 Ft helyett 20.930 Ft
RÉSZLETEK ÉS JELENTKEZÉS
A blogcikk tájékoztató jelleggel készült, nem minősül egyedi ügyre alkalmazható hivatalos jogi véleménynek vagy jogi állásfoglalásnak. Az Ecovis Hungary Legal a jelen blogcikk egyedi ügyben történő felhasználásáért a jogi felelősségét kizárja.