„Gátlástalan” és „métely” avagy hogy ne becézzük egymást

Szerző(k): Dr. Molnár Gergő Zsolt | 2020.10.29 | Minden egyéb, ami érdekelheti

Ma reggel egy érdekes cikkre bukkantam egy népszerű internetes portálon, amiben a cikk írója a munkahelyi szexizmust boncolgatta egy szakember segítségével és arra a megállapításra jutott, hogy az egzisztenciális kiszolgáltatottság miatt sokszor kénytelenek a munkavállalók olyan kijelentéseket elviselni, amik számukra egyébként sértőek és lealacsonyítóak. A cikkben megszólaló szakértő szerint már a külsőre, a ruhára, vagy a frizurára tett „ártatlan” megjegyzés is alkalmas lehet arra, hogy másokat „kevesebbnek láttasson”. Az érvelés szerint ugyanis ez eltereli a figyelmet a szakmai mondanivalóról.

Sosem gondoltam bele, ezért meglepett, hogy az indokolatlan becézést is a fenti körbe sorolta a szakértő. Ezen kicsit elgondolkodtam, és igazat kellett adnom neki. Elgondolkodtam azon, hogy jogilag nem is olyan egyszerű kérdéskörről van szó és a becézés kapcsán eszembe jutott pár gondolat.

Miközben érezehető egy komoly szemléletváltás a munkahelyi viselkedésben a szexizmus kapcsán, más – nem szexista jellegű – csupán az egymás iránti tiszteletet kifejező kommunikációt mellőző, pontosabban sértő megjegyzések mellett gyakran szó nélkül elmegyünk. Betudjuk ezt a pillanatnyi felindultságnak, vagy akár az érvelés részének. Számos munkáltató etikai kódexben határozza meg, hogy mi az elvárt viselkedés és mi kerül tiltó listára. Az ilyen szabályzatok – feltéve, hogy összhangban állnak a hatályos jogszabályokkal, különösen a Munka törvénykönyvével – alkalmasak lehetnek arra, hogy a szabályokat be nem tartó munkavállót a munkáltató szankcionálja, vagy munkaviszonyát felmondással szüntesse meg. Egy korábbi cikkemben elemeztem már ezt a témát, és arra a megállapításra jutottam, hogy a munkáltató felelőssége, hogy milyen joghátrányt alkalmaz. Tehát abban az esetben, ha egy munkavállaló munkaviszonyát a munkahelyi etikai kódex megsértése miatt szünteti meg, akkor neki kell bizonyítania azt, hogy a munkahelyi szabályzat a Munka törvénykönyvében előírtak szerint közölt legyen, azaz a helyben szokásos és általában ismert módon közzé legyen téve. Ez a követelmény azért fontos, mert a felmondásban ez minősül a jogalapnak, amit vita esetén a bíróság vizsgál. Ezen kívül pedig a munkáltatónak kell tudni bizonyítani a szabályzat megsértését, azaz a konkrét cselekményt. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy ez utóbbi a nehezebb feladat.

Munkajogi téren tehát a Munka törvénykönyve rendezi a kérdést, és lehetőséget ad a munkáltatónak etikai szabályzat kihirdetésére és az alapján szankcionálásra is. Lássuk mi a helyzet az ügyvédeknél, akik érdekeinket másokkal szemben érvényesítik, meddig terjedhet az ő mozgási szabadságuk az eljárásuk során, azaz röviden „mit engedhet meg magának egy ügyvéd?”. Az Ügyvédi törvény szabályozása kiterjed az ügyvédek magatartására és ennek két fordulata van. Az első szabály kifejezetten az ügyvédi tevékenység gyakorlásából eredő, jogszabályban, a Magyar Ügyvédi Kamara Alapszabályában és a területi kamara alapszabályában, vagy etikai szabályzatban meghatározott kötelesség szándékosan vagy gondatlanságból történő megszegését tekinti etikai vétségnek. Tehát ha egy ügyvéd az ügyvédi tevékenysége során már akár a kamarai etikai szabályokat megszegi, úgy vele szemben a kamara fegyelmi eljárást indíthat és vizsgálhatja az eljárását, sőt szankcionálhatja is. Ebből eredően tehát az ügyvédek sem engedhetik meg magunka, hogy az eljárásuk során másokat, például az ellenérdekű fél ügyvédjét sértegessék. A mérték persze mindig a körülményektől függ, ugyanis konkrét kamarai fegyelmi eljárásban a másik ügyvéd „gátlástalannak” minősítése nem minősült etikai vétségnek, ugyanis az eljáró tanács nem tekintette azt sértőnek.

Az ügyvédi törvény szabályozásának második fordulata kimondja, hogy fegyelmi vétségnek minősül, ha az ügyvéd az „ügyvédi tevékenységen kívüli szándékos vagy gondatlan magatartásával az ügyvédi hivatás tekintélyét súlyosan veszélyezteti”. Ez a szabály az ügyvédek esetén egy olyan elvárást fogalmaz meg, mely alapján az ügyvéd nem csak a szakmai tevékenységes során, hanem általában az életben is köteles ügyvédhez méltóan viselkedni. Ennek az elvárt magatartásnak a kereteit az ügyvédi kamara fegyelmi gyakorlata alakítja, hiszen számtalan helyzetben előfordulhat, hogy egy ügyvéd viselkedése az ügyvédi hivatás tekintélyét súlyosan veszélyezteti.

Mindezek után felmerült bennem egy kérdés: menyire etikus egy bármilyen vállalkozás vezetőjének egy vele együtt dolgozó kollégát „mételyként” definiálni. Ezen a ponton szeretnék visszakanyarodni a cikkem első bekezdéséhez: meddig köteles egy ilyen vezetői magatartást bárki az egzisztenciális kiszolgáltatottság miatt elviselni, holott messze nem a frizurára tett ártatlannak tűnő megjegyzésről van szó. Valóban szó nélkül tovább kell lépni egy ilyen szituáción, mert ez a mai közbeszédben teljesen elfogadott?

A blogcikk tájékoztató jelleggel készült, nem minősül egyedi ügyre alkalmazható hivatalos jogi véleménynek vagy jogi állásfoglalásnak. Az Ecovis Hungary Legal a jelen blogcikk egyedi ügyben történő felhasználásáért a jogi felelősségét kizárja.