A munkavégzési kötelezettség alóli mentesülés két – Munka Törvénykönyvén kívüli – speciális esete

Szerző(k): Dr. Bihary Ákos LL.M. | 2022.03.10 | Munkajog

Cikkünkben arra keressük a választ, hogy a Munka Törvénykönyvében (Mt.) nem szabályozott mely esetben fordulhat elő, hogy a munkavállalónk nem köteles eleget tenni munkavégzési kötelezettségének, magyarul nem kell dolgoznia.

Az Mt. alábbi fundamentális rendelkezését jól ismerjük: munkaszerződés alapján a munkavállaló köteles a munkáltató irányítása szerint munkát végezni [Mt. 42. § (2) bekezdés a) pont]. A munkavégzés definícióját – eggyel kevésbé absztrakt módon – röviden az alábbiak szerint határozza meg a törvény: a munkavállaló köteles az előírt helyen és időben munkára képes állapotban megjelenni, rendelkezésre állni, munkát végezni, a munkaköre ellátásához szükséges bizalomnak megfelelő magatartást tanúsítani, munkatársaival együttműködni.

A gyakorlatban mind a munkáltatók, mind a munkavállalók részéről jól ismertek azok az Mt.-ben szabályozott esetek, amikor a munkavállaló mentesül a fent részletezett munkavégzési kötelezettsége alól. [Mt. 55. §]

A fenti állítás – miszerint az Mt.-ben nem szabályozott esetekről írunk – kicsit becsapós, ugyanis valamilyen módon óhatatlanul kapcsolódik a munkaviszonyra vonatkozó legfőbb törvényhez minden ezzel kapcsolatos jogszabályi előírás. Az Mt. 13. §-a alapján munkaviszonyra vonatkozó szabály a jogszabály. Itt szándékosan nem azt mondja a törvény, hogy munkaviszonyra vonatkozó szabályt e törvény (továbbá üzemi megállapodás, kollektív szerződés, egyeztető bizottság határozata) állapíthat meg, kinyitva ezzel a lehetőségét annak, hogy munkaviszonyra vonatkozó szabályt más jogszabály is megállapítson. 

Az Mt. 55. § (1) bekezdés l) pontja szerint a „munkavállaló mentesül rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettségének teljesítése alól munkaviszonyra vonatkozó szabályban meghatározott tartamra”.

Az l) ponttal kapcsolatban az Mt.-ben szabályozott legtriviálisabb példa maga a szabadság, de ide tartozik például a munkavállalói képviselőnek járó munkaidő-kedvezmény is. Találkozhatunk olyan esettel is, amikor más munkajogi tárgyú jogszabály ír elő – ezen l) pontban kapott quasi felhatalmazás alapján – mentesülést a munkavégzési kötelezettség alól; például a munkavédelmi képviselőt megillető munkaidő-kedvezmény esetében.

Végül elérkeztünk azon két nem munkajogi tárgyú jogszabályhoz, amely alapján a munkavállalónk mentesül a munkavégzési kötelezettsége alól. Előrebocsátjuk, hogy olyan esetekről van szó, amikor munkabért kell fizetni:

1.) A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 15. § (1) bekezdése szerint „a szavazatszámláló bizottság, valamint a szavazatszámlálást végző választási bizottság tagjai a szavazást követő napon mentesülnek a jogszabályban előírt munkavégzési kötelezettség alól, és erre az időre átlagbér illeti meg őket, amelyet a munkáltató fizet”. Ezek szerint a munkáltatónak munkabért kell fizetnie azért, mert valaki szavazatot számlál egész vasárnap, ezért másnap nincs munkavégzésre alkalmas állapotban? Az állam azonban nem hagyja magára a munkáltatókat, ugyanis a munkáltató az érintett munkavállalót „megillető bér és járulékai megtérítését a szavazást követő öt napon belül igényelheti a helyi választási irodától”.

A 2022. április 3. napjára kitűzött országgyűlésiképviselő-választás és országos népszavazási eljárások kapcsán az igazságügyminiszter a választási eljárásról szóló törvényben kapott felhatalmazás alapján konkrétan is megállapítja, hogy ez mit jelent. [1/2022. (I. 11.) IM rendelet]

„4. § (1) A szavazatszámláló bizottság, valamint az egy szavazókörrel rendelkező településen a helyi választási bizottság tagjai 2022. április 4-én mentesülnek a jogszabályban előírt munkavégzési kötelezettség alól.” [Ve. 15. § (1) bekezdés]

„(2) A munkáltató a választási szerv (1) bekezdés szerinti tagját megillető bér és járulékai megtérítését 2022. április 4-től 2022. április 8-án 16.00 óráig igényelheti a helyi választási irodától.” [Ve. 15. § (2) bekezdés]

2.) Ilyen szabály továbbá a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 59. § (2) bekezdése, mely szerint „a polgári védelmi szervezetbe beosztott munkavállalót a polgári védelmi feladatok ellátására történő kiképzés, gyakorlat és ideiglenes polgári védelmi szolgálat idejére a munkavégzés alól fel kell menteni, erre az időszakra munkajogi védelemben részesül. A felmentés időtartamára távolléti díj jár”. Itt is irányadó az előző pontban érintett elv, hogy ezen tevékenységgel összefüggésben a távolléti díj és az ellátás igazolt költségei az elrendelőt terhelik, nem pedig a munkáltatót, így az elrendelő a munkáltató részére ezeket megtéríti.

Látható, hogy két olyan kivételes és ritkán előforduló esetről van szó, amikor az állami érdek szolgálatával összefüggésben indokolt lehet a közösség érdekében tevékenységet vállaló munkavállalót mentesíteni a munkavégzési kötelezettsége alól úgy, hogy közben ne sérüljenek az őt foglalkoztató munkáltató érdekei sem.

Ha munkajoggal kapcsolatos kérdése merülne fel, forduljon szakértőinkhez bizalommal.

A blogcikk tájékoztató jelleggel készült, nem minősül egyedi ügyre alkalmazható hivatalos jogi véleménynek vagy jogi állásfoglalásnak. Az Ecovis Hungary Legal a jelen blogcikk egyedi ügyben történő felhasználásáért a jogi felelősségét kizárja.