Mi a szerződésen alapuló tartozás?

Szerző(k): Dr. Bihary Ákos LL.M. | 2022.11.10 | Követeléskezelés

Felszámolási eljárás több okból indítható, a leggyakoribb eset mégis az, amikor a hitelező valamely ki nem fizetett, lejárt és nem vitatott tartozása miatt kerül sor a kérelem benyújtására. A csődtörvény hatályos előírásai szerint ennek egyik, de talán legfontosabb feltétele, hogy az adós tartozása szerződésen alapuljon.

De mennyire kell tágan vagy szűken értelmezni azt, hogy egy tartozás szerződésen alapul? Ebben a kérdésben igyekezett rendet tenni a Kúria 4/2013. Polgári jogegységi határozata, amely nem csak a régi, hanem az új Ptk. alkalmazása körében is megfelelően irányadó.

A határozat szerint a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Csődtv.) szerinti ún. szerződésen alapuló tartozás fogalmába mind a szerződésben az adós által vállalt, mind a szerződésből eredő egyéb – a hitelező által az adóssal a pénzkövetelés megismeréséhez szükséges terjedelemben közölt – hitelezői igények beletartoznak, ideértve a nem szerződésszerű teljesítésből, illetve a szerződés megszűnéséből eredő pénzköveteléseket is.

A jogegységi eljárás lefolytatásának indoka annak a kérdésnek a vizsgálata volt, hogy a Csődtv. 27. § (2) bekezdés a) pontjában foglalt, az adós szerződésen alapuló tartozása körébe mely tartozásai vonhatóak: kizárólag a szerződésben vállalt kötelezettség teljesítésének elmaradásából eredő, vagy azok a tartozásai is, melyek a nem szerződésszerű teljesítés következményeként felmerült egyéb hitelezői pénzkövetelésekből erednek.

A bírósági gyakorlat egységes abban, hogy a felek között létrejött szerződésben meghatározott pénztartozás teljesítésének elmulasztása – a törvényben előírt egyéb feltételek fennállása esetén – alapul szolgál a fizetésképtelenség megállapítására. Eltérő ítélőtáblai határozatok születtek ugyanakkor annak elbírálása körében, hogy ha történt teljesítés, de az nem volt szerződésszerű, akkor az ebből eredő egyéb pénzkövetelések (pl. kötbér, szavatossági igények, kártérítés) megalapozhatják-e az adós fizetésképtelenségének megállapítását.

A jogegységi tanácsnak így abban kellett állást foglalnia, hogy a nem szerződésszerűen teljesített kötelezettségekből, az érvénytelen szerződésből, illetve a szerződés megszűnéséből eredő pénzkövetelés megalapozhatja-e az adós fizetésképtelenségét.

A szerződés megszegéséből eredő követelések nyilvánvalóan szerződésen alapulnak. Ha bármely tartalmi elem tekintetében a szerződés nem teljesül, azaz a kötelezettség szerződésszerű teljesítése elmarad, szerződésszegés valósul meg. A visszterhes szerződésekben jellemzően az egyik fél dolog szolgáltatására vállal kötelezettséget, a másik fél pedig a pénzbeli ellenérték, vagyis a pénzszolgáltatás fizetését vállalja. A szerződésszegés bármely szerződő fél oldalán megvalósulhat. A pénzszolgáltatásra köteles fél részéről jellemzően előállhat fizetési késedelem, a fizetés teljesítésének megtagadása vagy meghiúsulása, míg a dolog, vagy más ellenérték szolgáltatást vállaló fél szintén teljesíthet késedelmesen vagy hibásan, és a teljesítést szintén megtagadhatja, vagy az meghiúsulhat. A szerződésszegés jogkövetkezményeit alkalmazva az igények pedig alapvetően pénzkövetelés formájában jelennek meg.

A szerződésben vállalt szolgáltatásokat a feleknek alapesetben kölcsönösen kell nyújtaniuk, és szerződésszegés esetén azonos következményekkel kell számolniuk. A Csődtv. hivatkozott szakasza nyelvtani értelmezéséből megállapítható, hogy az nem szűkíti le a szerződésen alapuló tartozás fogalmát kizárólag a hitelező szolgáltatásának szerződésben meghatározott pénzbeli ellenértékére, azaz az adós főszolgáltatására.

A logikai értelmezés alapján sem lehet arra a következtetésre jutni, hogy a teljesítési határidőre történő utalás miatt a jogalkotó szándéka a szerződés jellemző szolgáltatásából fakadó tartozás fennállásához kapcsolta volna a fizetésképtelenség megállapítását.

A teleologikus értelmezés alkalmazásával sem állapítható meg, hogy a jogszabály célja a felszámolási eljárás kezdeményezése lehetőségének ilyen tartalmú korlátozása lett volna.

Erre figyelemmel a jogegységi tanács – a hivatkozott polgári jogi alapelveket is figyelembe véve – a Csődtv. 27. § (2) bekezdés a) pontjának értelmezése alapján azt állapította meg, hogy a „szerződésen alapuló tartozás” kifejezés tágabb értelmezésének az elfogadása indokolt.

Az az előírás azonban ebben az esetben is alkalmazandó, hogy a felszámolási kérelem benyújtása előtt a hitelezőnek számlával vagy egyéb módon először fel kell hívnia az adóst a fizetésre. Ezt a fizetési felhívást az adóssal bizonyítottan és igazoltan közölni kell.

A szerződésen alapuló egyéb – a nem szerződésszerű teljesítésből, illetve a szerződés megszűnéséből eredő – követelések érvényesítésének szintén az a feltétele, hogy a hitelező a követelését az adós tudomására hozza, és ezzel a szerződésben nem rögzített követelésének megismerését lehetővé tegye.

A hitelező tehát csak akkor küldheti el az adós számára a Csődtv. 27. § (3) bekezdése szerinti fizetési felszólítást, amennyiben az adóssal a megfelelő tartalmú számlát, a legalább a követelés ténybeli alapját, jogcímét, összegét és teljesítési határidejét tartalmazó fizetési felhívást bizonyíthatóan közölte, és letelt az adós számára a követelés vitatására rendelkezésre álló törvényi határidő. Az adós ugyanis nem kérhető számon egy olyan követelés miatt, amely korábban számára nem vált ismertté.

A blogcikk tájékoztató jelleggel készült, nem minősül egyedi ügyre alkalmazható hivatalos jogi véleménynek vagy jogi állásfoglalásnak. Az Ecovis Hungary Legal a jelen blogcikk egyedi ügyben történő felhasználásáért a jogi felelősségét kizárja.