„Szolgalmi feladat” – Telekadó-fizetés a szomszéd helyett!

Szerző(k): Dr. Kesseő-Balogh Péter | 2017.06.14 | Ingatlan

A települési önkormányzatok rendeletben dönthetnek a helyi adók bevezetéséről, amelyek saját bevételként az önkormányzati autonómia egyik legjelentősebb biztosítékai. Az önkormányzatok adó-megállapítási joga közel sem korlátlan, hiszen a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény rögzíti a kereteit, amely a törvényben meghatározott adóalanyokra és adótárgyakra terjed ki.

Az esetek többségében ez a keretrendszer az önkormányzatok önkényes adókivetését akadályozza meg, azonban jelen bejegyzésemben egy olyan rendelkezésre szeretnék rávilágítani, melynek önkormányzati rendeleti szintű korrekciója kifejezetten észszerű lenne. Lássuk, miért nem kerülhet erre sor mégsem.

Az egyik legáltalánosabb helyi adónemnek számító telekadó tárgya az önkormányzat illetékességi területén lévő telek, alanya pedig főszabály szerint az a személy, aki az adóév első napján a telek tulajdonosa. Bonyolítja ezt az alapesetet, ha a telket az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű jog terheli, ilyenkor a vagyoni értékű jog gyakorlójának keletkezik adófizetési kötelezettsége.

Mi a helyzet akkor, ha a telket ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett telki szolgalom (Ptk. 5:160. §) terheli? Ha abból indulunk ki, hogy a telekadó alapja a telek négyzetméterben számított területe vagy a korrigált forgalmi értéke, akkor okkal feltételezhetjük a szolgalmi jog gyakorlójának adóalanyiságát. Méltánytalannak tűnne ugyanis, ha a telken átjárási szolgalmat gyakorló szomszéd helyett a szolgalommal érintett telekrész után is a tulajdonosnak kellene telekadót fizetni.

Logikusnak mutatkozó okfejtésünk ellenére a helyi adókról szóló törvény ebben az esetben nem az aequitas pártján áll. Hiába keressük a vagyoni értékű jogok körében a telki szolgalmat, azt nem tartalmazza a törvény taxatív felsorolása, ebből pedig a szolgalmi jog gyakorlójának mentesülése következik (1990. évi C. Tv. 52. § 3.).

Magyarán: nem elég, hogy a szomszédom használja a telkem egy részét (pl. gépjárműátjárást biztosító útszolgalom esetén), még a helyi adót is nekem kell megfizetni az általa használt út után is, mert a törvény diszkriminatív módon a használati jogok közül csak a telki szolgalmat nem minősíti vagyoni értékű jognak! De miért? Mi volt ennek a jogpolitikai indoka?

Dönthet-e mégis egy önkormányzat akként, hogy rendeletében kiegészíti a törvényi szabályozást és előírja a szolgalmi jog gyakorlójának adókötelezettségét? Nos, ha így is tenne, a Kúria meghiúsítaná ezt a nemes próbálkozást, ugyanis a legfőbb bírói fórum gyakorlata szerint az önkormányzatok rendeletalkotási szabadsága nem terjed ki a helyi adó alanyi körének eltérő szabályozására (Kúria Köf. 5.066/2013.).

A telektulajdonosnak arra sincs jogszerű lehetősége, hogy az általa megfizetett telekadó arányos részét érvényesíthesse a szolgalmi jog gyakorlójával szemben. A Ptk. kizárólag arra az esetre rendelkezik a szolgalmi jogosult és kötelezett közötti költségek arányos viseléséről, ha az valamilyen berendezés vagy felszerelés használatával jár.

Ameddig tehát a helyi adókról szóló törvény nem módosul, a telki szolgalommal terhelt ingatlan tulajdonosának sajnos nemcsak „szorgalmi feladata”, hanem jogszabályi kötelezettsége is a helyi telekadó megfizetése az egész beépítetlen telekrész alapterülete után.

A blogcikk tájékoztató jelleggel készült, nem minősül egyedi ügyre alkalmazható hivatalos jogi véleménynek vagy jogi állásfoglalásnak. Az Ecovis Hungary Legal a jelen blogcikk egyedi ügyben történő felhasználásáért a jogi felelősségét kizárja.