A közös vagyon és a különvagyon közötti megtérítési igények rendezése a házassági vagyonjogban

Szerző(k): Dr. Jean Kornél , Garadnai Tibor | 2024.11.21 | Minden egyéb, ami érdekelheti

A házastársi vagyonközösség keretei között az alvagyonok – a közös vagyon és a férj, valamint a feleség különvagyona – jogilag ugyan elkülönülnek, gyakorlatilag azonban nem feltétlenül. A közös vagyon megosztása előtt tisztázni kell, hogy mi képezi azt, és mely vagyoni elemek tartoznak a különvagyonba. A teljes körű vagyoni rendezés a Ptk. által is kiemelt elvét szolgálja a vagyonmérleg is.

A házassági életközösség fennállása alatt az észszerű és okszerű, mind az egyéni, mind a családi érdeket követő gazdálkodás következményeként az alvagyonok gyakran keverednek, amely akár annak is lehet a következménye, hogy valamely beruházás megvalósításához mindkettejük különvagyonának egy részét, illetve a közös vagyon meghatározott hányadát felhasználják.

A korábbi családjogi törvény (Csjt.) értelmében az egyik alvagyonból a másik alvagyonba történő beruházások, kezelési és fenntartási költségek esetén kerülhetett sor megtérítési igények érvényesítésére. Ezeket a Ptk. ráfordításként kezeli, és az alvagyonok közötti tartozások elszámolására is lehetőséget ad.

A gyakorlati követelményeknek megfelelően a Ptk. azt is rögzíti, hogy a megtérítési igények elszámolása tekintetében a Ptk. 4:60. § (1) bekezdésében lefektetett szabály is irányadó, amely szerint az érték megállapítása alapjául szolgáló időpont a vagyonközösség megszűnésének ideje, ugyanakkor az értékváltozást figyelembe kell venni, kivéve, ha azt az egyik házastárs magatartása idézte elő (növelte vagy csökkentette az értékét).

A Ptk. a Csjt. ismert rendelkezéseit tartja fenn annak kimondásával, hogy a közös életvitel körében elhasznált vagy felélt különvagyon megtérítése kivételesen lehetséges.

A megtérítés akkor kizárt, ha a házastárs arról lemondott. Azt a Csjt. is rögzítette, hogy a lemondás szándékával történt kiadás megtérítése nem követelhető, a Ptk. azonban ezt pontosította, magának a lemondásnak tulajdonítva jogi relevanciát.

Az ítélkezési gyakorlat korábban is következetes volt abban, hogy a lemondás nincs alakszerűséghez kötve; a Ptk. ezt kifejezetten ki is mondja.

Az a követelmény, hogy a lemondást az erre hivatkozó házastársnak kell bizonyítania, határozottan azzal a gyakorlattal kívánt szakítani, amely inkább a közös vagyon javára történő lemondást vélelmezte; korábban a lemondás tekintetében a házastársak szándéka volt meghatározó.

Az ítélkezési gyakorlatban vitatott volt az, hogy – különösen ingatlan esetén – a megtérítési igény dologi jogi jellegű, azaz a beruházás tulajdonjogot eredményez, vagy pusztán kötelmi jogi jellege van.

A Ptk. ennek rendezése érdekében vezeti be azt a szabályt, amely szerint ha az ingatlan értéke a ráfordítás eredményeként jelentősen és tartósan nőtt, tulajdoni igényt lehet érvényesíteni. Ez egyúttal azt is kifejezésre juttatja, hogy a megtérítési igény alapvetően kötelmi igény (ez az igény jogi jellegét jelenti, maga a megtérítés akár pénzben, akár vagyontárgyakkal történhet), az ingatlan jelentős és tartós értéknövekedése esetén a jogosult házastárs azonban a pénzbeli kiegyenlítés helyett tulajdoni hányadot is lehet követelni.

Fontos, hogy a hiányzó közös vagyon, illetve különvagyon megtérítésének nincs helye, ha a vagyonközösség megszűnésekor nincs közös vagyon, és a megtérítésre köteles félnek különvagyona sincs; ez a rendelkezés a Csjt. korábbi szabályának a fenntartása.

A blogcikk tájékoztató jelleggel készült, nem minősül egyedi ügyre alkalmazható hivatalos jogi véleménynek vagy jogi állásfoglalásnak. Az Ecovis Hungary Legal a jelen blogcikk egyedi ügyben történő felhasználásáért a jogi felelősségét kizárja.