A jogi fikciókról általában és konkrét példákon keresztül

Szerző(k): Dr. Bihary Ákos LL.M. , Dr. Kaltenecker Dániel | 2024.09.12 | Minden egyéb, ami érdekelheti

Jelen írásunkban a jogi fikció fogalmával foglalkozunk és egy-két konkrét példán keresztül szemléltetjük a gyakorlati alkalmazását.

Mit értünk jogi fikció alatt?

A fogalom pontos definícióját nem jogszabályok rögzítik, hanem a jogirodalom. Az általánosan elfogadott definíció szerint: „Fikcióról akkor beszélünk, ha a jogalkalmazás során törvény (valamely jogi norma) alapján egy bizonyosan valótlan tényállást kell valósnak elfogadni. Ebben az esetben az ellenbizonyítás lehetősége értelemszerűen fel sem merül; a törvényi fikció, hiába tudottan valótlan, a tényállás megállapítása során kötelezően irányadó lesz.” [TÓTH J. Zoltán: „Vélelem és fikció” in JAKAB András – KÖNCZÖL Miklós – MENYHÁRD Attila – SULYOK Gábor (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia (Jogbölcselet rovat, rovatszerkesztő: SZABÓ Miklós, JAKAB András)]

Mi a célja a fikciónak?

A jogi fikcióval a jogalkotó célja általánosságban az, hogy iránymutatást adjon a jogalkalmazás (pl. bíróságok) számára akként, hogy egy tudottan nem (biztosan) valós dolgot/eseményt, a tényállás részévé emel úgy, hogy annak kötelező (tehát eltérést nem engedő) figyelembevételét előírja a jogalkalmazó számára, sokszor akként, hogy meghatározott minősítést is rendel a fikcióval érintett tényállás mellé.

A cél konkrétabban háromféle lehet.

1. Jogpolitikai okokból

Álláspontunk szerint erre a legkézenfekvőbb példa a jogi személy. A Ptk. fikciója szerint „A jogi személy jogképes: jogai és kötelezettségei lehetnek. A jogi személy jogképessége kiterjed minden olyan jogra és kötelezettségre, amely jellegénél fogva nem csupán az emberhez fűződhet. A jogi személy személyhez fűződő jogaira a személyiségi jogokra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, kivéve, ha a védelem jellegénél fogva csupán az embert illetheti meg.”

A jogi személyekről tudjuk, hogy önmagukban nem léteznek, ugyanakkor a jogtörténeti fejlődés eredményeképpen megjelent az igény, hogy különböző személyek együttműködése a személyektől elkülönülő, önálló – jogi – személyiséggel bírjon, azaz önállóan legyen képes jogviszonyokat létrehozni és azokban részt venni.

2. A jogviszonyok biztonsága érdekében

„A fikciók egy részét az a megfontolás indokolja, hogy néha fontosabb érdek fűződik ahhoz, hogy a jogi problémák a gyakorlatban eldönthetőek és eldöntöttek, ezáltal a jogviszonyok lezártak legyenek, mint ahhoz, hogy azok mindig az objektív valóságnak feleljenek meg; olykor ugyanis a jogbiztonság érdekében célszerűbb megoldás a már kialakult jogviszonyok megbolygatásától, azok utólagos megváltoztatásától tartózkodni.”

A legközismertebb példa erre a kézbesítési fikció, amely alapján bizonyos eljárásjogi jogszabályok alapján a kézbesítést sikeresnek kell tekinteni, ha a címzett a postai küldemény átvételét megtagadta.

A kedvenc példám továbbá (egyszer erre való hivatkozással nyertem meg egy pert) a Ptk. 5:4. § (3) bekezdése szerinti fikció: „A birtokos halálával vagy jogutódlással való megszűnésével a dolog birtoka a hagyaték megnyílásával vagy a jogutódlással az örökösre vagy a jogutódra száll át. Az örökös vagy a jogutód birtokosi helyzetét az örökhagyó vagy a más jogelőd birtokláshoz való jogcíme határozza meg.” Akkor is az örökös szerzi meg a birtokot, ha egyébként több ezer kilométerrel odébb tartózkodik, mint maga az adott tárgy/ingatlan; mégpedig egy másik fikció alapján [Ptk. 7:1. § „Az ember halálával hagyatéka mint egész száll az örökösre.”] a halál pillanatában.

3. Jogi technika az egyszerűsítés érdekében

A fikciók egy másik csoportjának funkciója az, hogy jogalkotási, azaz normaszerkesztési és -szövegezési technikaként, a jogi normatételezés egyszerűsítésének eszközeként szolgáljon azért, hogy ne kelljen a régi normát vagy a nagy számú régi normák mindegyikét egyesével megváltoztatni vagy kiegészíteni – ilyenkor valójában a fikció alkalmazásával és két, egymástól különböző tényhelyzet jogilag elrendelt azonosításával új norma (normák) tételezése történik meg.

A Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 127. § (5) bekezdése szerint például a „szülési szabadság tartamát a kifejezetten munkavégzéshez kapcsolódó jogosultságot kivéve, munkában töltött időnek kell tekinteni”.

Ahogyan tehát a fentebb írtak szerint látjuk, a jogi fikciók fontossága megkérdőjelezhetetlen. Ezt támasztja alá, hogy már a római jog is foglalkozott vele, illetve a gazdasági forgalomban elengedhetetlen, hogy jogi értelemben létezzenek jogi személyek és legyen kézbesítési fikció. Számos egyéb példát is lehetne hozni még, de jelen cikkünk terjedelmi kereteit és célját ezek ismertetése messze túllépné.

A blogcikk tájékoztató jelleggel készült, nem minősül egyedi ügyre alkalmazható hivatalos jogi véleménynek vagy jogi állásfoglalásnak. Az Ecovis Hungary Legal a jelen blogcikk egyedi ügyben történő felhasználásáért a jogi felelősségét kizárja.