A tények makacs dolgok – sajtó-helyreigazítás a gyakorlatban I.

Szerző(k): Dr. Jean Kornél , Dr. FEHÉR Attila | 2018.12.20 | Minden egyéb, ami érdekelheti

Cikksorozatunk első részében a sajtó-helyreigazítás egyik legfontosabb kérdését vesszük górcső alá. Mi a különbség a tényállítás és a véleménynyilvánítás között, hogyan lehet különbséget tenni kétséges esetben?

 A sajtó-helyreigazítás jogalapját a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2012. évi CIV. törvény 12. § (1) bekezdése adja:

„Ha valakiről bármely médiatartalomban valótlan tényt állítanak, híresztelnek vagy vele kapcsolatban való tényeket hamis színben tüntetnek fel, követelheti olyan helyreigazító közlemény közzétételét, amelyből kitűnik, hogy a közlés mely tényállítása valótlan, illetve megalapozatlan, mely tényeket tüntet fel hamis színben és ehhez képest melyek a való tények.”

A fentiek alapján a sajtó-helyreigazítás tárgya kizárólag tények állítása vagy való tények hamis színben feltüntetése lehet, véleménynyilvánítás nem, így a peres eljárásban a bíróságnak első sorban abban a kérdésben kell állást foglalnia, hogy a sérelmezett szövegrészek tényállításnak vagy vélemények minősülnek.

Az Alaptörvény IX cikk (1) bekezdése kimondja, mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. A IX. cikk (2) bekezdése deklarálja a sajtó szabadságát.

A sajtó a közérdeklődés kielégítésének és a közvélemény alakításának jelentős eszköze, amelynek a társadalmi nyilvánosság révén kiemelkedő a szerepe a társadalmi ellenőrzés megvalósításában. A sajtó szabadsága magában hordozza a vélemény kinyilvánításáért való felelősség vállalásának a szükségességét is.

A 13/2014. (IV. 18.) AB-határozatban az Alkotmánybíróság a véleménynyilvánítási szabadságot többféle szabadságjog, az ún. kommunikációs jogok „anyajogaként” értelmezte.

Rámutatott, hogy a demokratikus jogállamokban a véleménynyilvánítás szabadságának kitüntetett szerepe van, a demokratikus közvélemény és akaratképzés nélkülözhetetlen forrása. A demokratikus kormányzás és a politikai közélet ugyanis feltételezi a különféle vélemények akadálymentes közlésének, a közölhetőségének és ütköztetésének szabadságát.

Nem bizonyos gondolatok, vélemények, eszmék vagy értékek, hanem maga a véleménynyilvánítás lehetősége élvezi az alkotmányos védelmet. Az Alkotmánybíróság a közéleti véleménynyilvánítás lehetőségét – annak tartalmára tekintet nélkül – azért részesíti védelemben, hogy a politikai közösség valamennyi tagjának esélye és joga lehessen a közügyeket érintő kérdések szabad vitatásához. A közéleti viták elválaszthatatlan részét alkotja a közügyek alakításában részt vevő személyek nyilvános bírálata is.

A közügyek szabad vitatása így szükségszerűen együtt jár a közszereplők tevékenységének akár éles hangú vagy túlzó kritikájával, illetve nézeteik hitelességének megkérdőjelezésével, szabad cáfolatával és bírálatával.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a demokrácia lényegi eleméhez tartozik az állami és önkormányzati intézményrendszer működésének és tevékenységének szabad bírálata, kritikája még akkor is, ha a kritika túlzó jellegű értékítélet formájában ölt testet. A közszereplőket támadó kritikát és bírálatot emiatt a véleménynyilvánítás szabadsága szélesebb körben védelmezi, mint az átlagpolgárt érő bírálatot.

Az Alkotmánybíróság hivatkozott határozatában ismertette azt a szempontrendszert, mely alapján eldönthető, hogy egy közlés a véleménynyilvánítási szabadság oltalmát élvezi-e (tehát nem a tényállítás és a véleménynyilvánítás közötti különbséget vizsgálta).

Elsődlegesen vizsgálandó, hogy a közlés kontextusa és célja alapján a közügyek vitatását érinti-e. Ebben az esetben a közlés autonomikusan a véleménynyilvánítási szabadság nyújtotta magasabb szintű oltalmat élvezi. Az ilyen közlés ugyanis a közhatalom és a közhatalmat gyakorlók ellenőrzésének, ellenőrizhetőségének egyik legfőbb garanciája.

Idézett határozatában az Alkotmánybíróság meghatározta a tényeknek az értékítéletektől történő megkülönböztetésekor a joggyakorlat számára mértékadó szempontokat is:

A tényállítás és az értékítélet közötti különbségtétel lényege, hogy míg a tények valósága bizonyítást nyerhet, addig az értékítéletek bizonyíthatóságáról, vagyis azok igazságtartalmáról nem is lehet beszélni.

Az értékítélet bizonyítását nem lehet megkívánni, így az önmagában élvezi a véleményszabadság oltalmát. Amennyiben egy állítás igazságtartalma legalább részben ellenőrizhető, igazolható, akkor tényállításról van szó. A határeseteket az értékítélettel terhelt tényállítások jelentik, amelyek azonban az Alkotmánybíróság (és az EJEB gyakorlatában) a véleményszabadság magas szintű védelmét élvezik.

A Szegedi Ítélőtábla BDT 2012.2653. számon közzétett eseti döntésében már az Alkotmánybíróság határozatát megelőzően is hivatkozott a tesztre:

„A tény a való világ része, annak valamely objektív – az emberi tudattól független – mozzanata, a múltban létezett vagy a jelenben létező érzékelhető jelenség, állapot, esemény, történés vagy cselekvés. A vélemény ezzel szemben szubjektív kategória, valamely tényre vonatkozó állásfoglalás, értékítélet, következtetés.

A tény valósága bizonyítható vagy cáfolható, ezzel szemben egy adott véleménnyel lehet azonosulni, vagy attól elhatárolódni, de ahhoz a valóság kritériuma nem kapcsolható.

 Amint arra az Európai Unió Bírósága a Csánics Kontra Magyarország ügyben hozott ítéletében rámutatott, „különbséget kell tenni a tényállítások és az értékítéletek között abban a tekintetben, hogy míg a tények fennállása bizonyítható, addig az értékítéletek valóságtartalmának bizonyítását előíró követelmény teljesítése általában lehetetlen, s az ilyen követelmény előírása sérti a véleményadás szabadságát”.

Vitás esetben tehát a tényállítás és a véleménynyilvánítás elhatárolása az ún. bizonyíthatósági teszt alapján történhet, amely szerint az a közlés, amelynek valósága vagy valótlansága bizonyítható: tény; amelynek valóságtartalma nem bizonyítható, az vélemény.”

Az értékítéletekkel szemben a tényállítások mindig olyan konkrétumokat tartalmaznak, amelyek valósága bizonyítás útján igazolható, ellenőrizhető.

Így a közügyeket érintő véleménynyilvánítás szabadsága a valónak bizonyult tények tekintetében korlátlanul, míg a hamis tény állításával vagy híresztelésével szemben már csak akkor véd, ha a híresztelő nem tudott a hamisságról és a foglalkozása által megkívánt körültekintést sem mulasztotta el.

A blogcikk tájékoztató jelleggel készült, nem minősül egyedi ügyre alkalmazható hivatalos jogi véleménynek vagy jogi állásfoglalásnak. Az Ecovis Hungary Legal a jelen blogcikk egyedi ügyben történő felhasználásáért a jogi felelősségét kizárja.