Egyik perből a másikba: felelősség a jogsértő bizonyítékokért

Szerző(k): Dr. Farkas Márton | 2024.11.07 | Adatvédelem

A témakörben született előző cikkemben annak jártam utána, milyen feltételekkel engedik a perjogi szabályok az érintett engedélye nélkül készített kép- és hangfelvételek bizonyítékként történő felhasználását a peres eljárás során. Ugyanakkor az ilyen jellegű, engedély nélküli felhasználás kárvallottja nem mindig elégszik meg azzal, hogy a perbeli felhasználással szemben kézzel-lábbal tiltakozzék, hanem személyiségi jogi perben igyekszik elégtételt venni az elszenvedett jogsérelemért. Jelen cikkem témáját ennek a felelősségnek a kérdésköre szolgáltatja.

Ezúttal is kezdjük a vizsgálódást egy axióma rögzítésével: az engedély nélkül készített és bíróság elé tárt felvétel felhasználásával az érintett személy hang- és/vagy képmáshoz fűződő személyiségi joga megsértésre kerül. Ennek megfelelően rögzíti a Pp. 269. § (7) bekezdése, hogy a „jogsértő bizonyítási eszköz perben való felhasználása a fél büntetőjogi, szabálysértési, illetve polgári jogi felelősségét nem érinti. Erre a bizonyító felet figyelmeztetni kell”.

A jogsértés miatt indítható személyiségi jogi perben a jogsérelmet elszenvedő felperes objektív (megállapítás, eltiltás, elégtétel adása, jogsértő dolog megsemmisítése, jogalap nélküli gazdagodás megtérítése) és szubjektív (sérelemdíj, kártérítés) jogkövetkezményeket is jogosult érvényesíteni a felvételt felhasználó személlyel szemben. Ez alapján azt is gondolhatnánk, hogy a személyiségi jogi perben az engedély nélküli felvétel szereplője tökéletes lehetőséghez jut ahhoz, hogy a jogsértő bizonyítási eszköz felhasználását megtorolja a másik félen, függetlenül attól, hogy az előzményi perben megengedte a bíróság a bizonyíték felhasználását, vagy sem.

Bár jogszabályi szinten nem találunk konkrét rendelkezést az efféle esetekre, szerencsére a bírói gyakorlat megfelelő iránymutatással szolgál számunkra annak kapcsán, milyen jogi érdekek mérlegelése mentén szükséges vizsgálni az ilyen jellegű felelősségre vonást. Amint azt a BDT2018.3877. szám alatt közzétett eseti döntésében a Szegedi Ítélőtábla megállapította: „nem minősül visszaélésnek a kép- és hangfelvétel készítése, illetőleg felhasználása, ha arra közvetlenül fenyegető vagy már bekövetkezett jogsértés bizonyítása céljából köz- vagy jogos magánérdekből került sor, feltéve, hogy ennek készítése vagy felhasználása a bizonyítani kívánt jogsértéshez képest nem okoz aránytalan sérelmet.”

Segíti az értelmezést a BDT2009.2126. alatti döntés megállapítása is: „nem hivatkozhat sikerrel alanyi jogsértésre – hangfelvétellel való visszaélésre – a fél, ha e jogérvényesítéssel valótlan, hamis tényállítását akarja leplezni, és az igazságot tartalmazó nyilatkozatának a felhasználását kívánja személyiségi jogvédelem tárgyává tenni.”

Lényeges feltétel, hogy a felvétel felhasználására jogsértés bizonyítása céljából kerüljön sor, ami alatt jelen esetben hatóság vagy bíróság előtti felhasználást szükséges értenünk, hiszen csak ezekhez az eljárásokhoz kapcsolódnak olyan garanciális szabályok, amelyek képesek a szükséges mértékre korlátozni a felvétel megismerésére jogosultak körét.

Következésképpen, ha az engedély nélkül készített felvételt akár a sajtóban, akár a közösségi médiában közzétesszük, akkor is jogsértést követünk el és a fentiekben említett jogkövetkezményekkel kell számolnunk, ha mellette párhuzamosan büntető feljelentést is teszünk vagy polgári perben csatoljuk bizonyítékként.

Ugyancsak lényeges megállapítás, hogy a személyiségi jogi felelősségre vonás alóli mentesüléshez ugyan szükséges a felvétel bizonyítékként történő felhasználása, ugyanakkor nem szükséges, hogy az a bizonyítás eredménnyel is járjon. Ezzel összefüggésben a már hivatkozott BDT2018.3877. az alábbiak szerint rögzíti a konklúziót:

„A felperes személyiségi jogának és az alperes méltányolható magánérdekének összemérése szempontjából nem volt perdöntő jelentősége annak, hogy végül a házassági bontóperben a kérdéses bizonyítás sikerre vezetett-e, ellenkező értelmezés mellett ugyanis az a következtetés lenne levonható, hogy csak abban az esetben nem minősül visszaélésnek a kép- és/vagy hangfelvételnek az érintett hozzájárulása nélküli készítése, továbbá felhasználása, ha az ezzel lefolytatott bizonyítás sikerre vezet. Ez az értelmezés azonban sem a jogszabály szövegéből, sem a jogalkotó feltehető akaratából nem vezethető le, és a – 2018. január 1. napjától hatályos polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 267. §-ában és 269. § (5) bekezdésében már nevesített – bizonyítási szükséghelyzetben lévő felet indokolatlanul hátrányos helyzetbe hozná.”

Zárásképpen rögzíthetjük, hogy amennyiben az „alapügyben” eljáró perbíróság a jogsértő bizonyítéknak minősülő felvételt bizonyítási eszközként – az előző cikkemben bemutatott feltételek mentén – figyelembe veszi, úgy a jogsértő felhasználásra alapított személyiségi jogi felelősségre vonás, véleményem szerint, nem járhat eredménnyel, így ilyen jellegű megtorlástól a bizonyító félnek nem kell tartania. Ez abban az esetben is áll, ha a bizonyító fél tényállításait még ezen bizonyíték alapján sem minősíti bizonyítottnak a perbíróság és adott esetben pervesztessé válik.

Ha viszont a perbeli felhasználást az eljáró bíróság nem engedélyezte, az megnyitja a lehetőséget a bizonyító fél személyiségi jogi felelősségre vonásának, amely során alapos mérlegelés eredményeképp dönt a személyiségi jogi perben eljáró bíróság, amennyiben jogos magánérdeknek minősíthető a bizonyító fél eljárása, illetve nem okozott-e ez által aránytalan jogsérelmet a másik fél számára.

A blogcikk tájékoztató jelleggel készült, nem minősül egyedi ügyre alkalmazható hivatalos jogi véleménynek vagy jogi állásfoglalásnak. Az Ecovis Hungary Legal a jelen blogcikk egyedi ügyben történő felhasználásáért a jogi felelősségét kizárja.