Hitelező? Ne hagyja magát (rosszul) beskatulyázni!

Szerző(k): Dr. Bihary Ákos LL.M. | 2018.05.31 | Követeléskezelés

Számtalanszor hallottunk már olyan, lemondó kézlegyintésekkel kísért kijelentéseket, hogy egy követelésre keresztet lehet vetni, az adós felszámolás alá került, a felszámoló pedig automatikusan a reménytelen „f” kategóriába sorolta a követelést.

Ha azonban a hitelező kis- és mikrovállalkozásnak minősül, nem teljesen reménytelen a helyzet.

A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Csődtörvény) ugyanis, ha nem is a jelzálogjoggal biztosított követelések szintjére emeli az ilyen hitelezők követeléseit, de kétségtelenül valamilyen módon privilegizálja azokat.

Ezek a követelések ugyanis nem a valóban szinte minden esetben behajthatatlan egyéb követelések közzé sorolódnak be – ez az ominózus „f” kategória –, hanem a Csőtörvény 57. § (1) bekezdése d) pontja alá tartoznak, vagyis „d” kategóriába esnek, egy sorba többek között a magánszemélyek nem gazdasági tevékenységből eredő más követelésével (ilyen lehet pl. egy hibás teljesítésből eredő követelés).

Nem várható el azonban a felszámolóktól, hogy pusztán a hitelezői igény bejelentése alapján a megfelelő, „d” kategóriába sorolják a bejelentett követeléseket.

Ehhez javasolt már a hitelezői igénybejelentésben feltüntetni azt, hogy a hitelező kis- vagy éppenséggel mikrovállalkozásnak minősül.

Melyek ennek a kritériumai?

A választ a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXIV. törvény adja meg.

A törvény előírásai szerint kisvállalkozásnak minősül az a vállalkozás, amelynek

• összes foglalkoztatotti létszáma 50 főnél kevesebb, és
• éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 10 millió eurónak megfelelő forintösszeg.

Mikrovállalkozásnak pedig az a vállalkozás minősül, amelynek

• összes foglalkoztatotti létszáma 10 főnél kevesebb, és
• éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 2 millió eurónak megfelelő forintösszeg

Vannak természetesen kivételek.

Nem minősül kis- vagy mikrovállalkozásnak az a vállalkozás, amelyben az állam vagy az önkormányzat közvetlen vagy közvetett tulajdoni részesedése – tőke vagy szavazati joga alapján – külön-külön vagy együttesen eléri vagy meghaladja a 25%-ot.

További fontos szabály, hogy mind az önálló vállalkozások, mind azon vállalkozások esetében, amelyeknek a 2004. évi XXIV. törvény szerint partner- vagy kapcsolódó vállalkozásaik vannak, az árbevételi, a mérlegfőösszegi, valamint a létszámmutatókat az utolsó összevont (konszolidált) beszámoló, ennek hiányában pedig az éves beszámoló vagy az egyszerűsített éves beszámoló – partner- vagy kapcsolódó vállalkozások esetében ezek hiányában a vállalkozás nyilvántartása – szerinti foglalkoztatotti létszám és nettó árbevétel vagy mérlegfőösszeg alapján kell meghatározni.

Az egyéni vállalkozó minősítése az adóbevallása szerint, a foglalkoztatotti létszám alapján történik.

Az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló 2002. évi XLIII. törvény hatálya alá tartozó vállalkozás minősítése pedig a saját nyilvántartásuk szerint, a foglalkoztatotti létszám alapján történik.

Amennyiben tehát a vizsgálandó mutatók megfelelnek a törvényi előírásoknak, és a felszámoló is nyilvántartásba vette a megfelelő kategóriába a – határidőben – bejelentett hitelezői igényt, nincs más hátra, mint reménykedni a kellő mértékű felszámolási vagyon rendelkezésre állásában, és abban, hogy nincs, vagy csak csekély hányadban van jelzáloggal biztosított követelés.

A blogcikk tájékoztató jelleggel készült, nem minősül egyedi ügyre alkalmazható hivatalos jogi véleménynek vagy jogi állásfoglalásnak. Az Ecovis Hungary Legal a jelen blogcikk egyedi ügyben történő felhasználásáért a jogi felelősségét kizárja.