Készpénz, kártya? Ne tegyen különbséget!

Szerző(k): Dr. Szigeti-Szabó Andrea LL.M. , Dr. Farkas Márton | 2020.06.18 | Minden egyéb, ami érdekelheti

A koronavírus elleni védekezés jegyében szemmel láthatóan megnövekedett a nem készpénzes fizetési lehetőségek elfogadottsága és népszerűsége, amelyet a Kormány intézkedései is ösztönöztek (pl. PIN kód nélküli vásárlási limit megemelése). A tendencia következtében feltehetően olyan szolgáltatók is nyitottak az alternatív fizetési módok felé, akik idáig ódzkodtak az ilyen jellegű technikai újításoktól.

Bár a bankkártyás fizetési lehetőség kétségtelenül népszerű a vásárlók körében, a szolgáltatók számára esetenként minimális, de összességében jelentősebb összegű költséggel jár a POS terminálok üzemeltetése. Ezekért a szolgáltatásokért ugyanis a hitelintézetek jutalékot számítanak fel, amely értelemszerűen csökkenti az értékesítésből származó bevételt. Ezen körülményből adódóan nem ritka, hogy a szolgáltatók extra költséget terhelnek a nem készpénzes fizetést választó vásárlókra vagy kizárják meghatározott összeg alatt a kártyás fizetés lehetőségét. Jelen cikkünkben ezen gyakorlatok jogszerűségének járunk utána.

A vonatkozó jogi szabályozást a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvényben találjuk, amely a 36. § (4) bekezdésében kifejezetten rögzíti, hogy a kedvezményezett készpénz-helyettesítő fizetési eszköz használatáért díjat, költséget vagy egyéb fizetési kötelezettséget nem számíthat fel. Kedvezményezett alatt a pénzügyi tranzakció címzettjét kell érteni, akit jelen cikkünkben az egyszerűség kedvéért szolgáltatónak nevezünk, míg készpénz-helyettesítő fizetési eszköznek a csekk, az elektronikus pénz és fizetési megbízás megtételére alkalmas egyéb eljárás minősül.

A fenti tilalmat a bankkártyás fizetést biztosító hitelintézetek is előszeretettel rögzítik a szolgáltatókra vonatkozó ÁSZF-jeikben is, tehát a tilalom ellenére többletköltséget alkalmazó szolgáltató előfordulhat, hogy ugyanazon magatartásával egyszerre követ el törvénysértést és szerződésszegést is.

Jól illusztrálja a rossz gyakorlat elterjedtségét, hogy a Magyar Nemzeti Bank 2020 januárjában vezetői körlevélben kötelezte a hitelintézeteket, hogy az alábbi felhívást juttassák el a velük szerződésben álló szolgáltatók részére: „Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény 36. § (4) bekezdése értelmében bankkártya használata vagy bármilyen egyéb elektronikus fizetési mód alkalmazása esetén a kereskedőknek tilos bármilyen többletdíjat, költséget vagy egyéb jogcímen fizetendő összeget felszámítaniuk a vásárlóiknak!”.

Ezzel szemben a bevezetőben említettek közül a meghatározott összeg alatti kártyahasználat tilalma nem sért törvényi előírást, ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a hitelintézetek ezt a gyakorlatot is gyakran szabályozzák a tilalmazott magatartások között. Ennek megfelelően az összeghatár alkalmazása megvalósíthatja a hitelintézettel fennálló szerződés megszegését, amely kötbér vagy kártérítés-fizetési kötelezettséget, illetve a szerződés felmondását vonhatja maga után.

Mindezen alapján a POS terminálok beüzemelése előtt érdemes alaposan végigböngészni a szolgáltatást biztosító hitelintézet ÁSZF-jét és tájékoztatóit, ellenkező esetben ugyanis nemcsak a vásárlók fognak szúrós szemmel nézni a megkülönböztető gyakorlat alkalmazása miatt.

A blogcikk tájékoztató jelleggel készült, nem minősül egyedi ügyre alkalmazható hivatalos jogi véleménynek vagy jogi állásfoglalásnak. Az Ecovis Hungary Legal a jelen blogcikk egyedi ügyben történő felhasználásáért a jogi felelősségét kizárja.