Mit jelent a „szerződésen alapuló tartozás” fogalma a felszámolás vonatkozásában?

Szerző(k): Dr. Jean Kornél , Dr. Garadnai Tibor | 2022.04.07 | Követeléskezelés

A Kúria Polgári Kollégiumának összevont polgári-gazdasági jogegységi tanácsa a 4/2013. Polgári Jogegységi határozatában akként foglalt állást, hogy a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 27. § (2) bekezdés a) pontja szerinti „szerződésen alapuló tartozás” fogalmába mind a szerződésben az adós által vállalt, mind a szerződésből eredő egyéb – a hitelező által az adóssal a pénzkövetelés megismeréséhez szükséges terjedelemben közölt – hitelezői igények beletartoznak, ideértve a nem szerződésszerű teljesítésből, illetve a szerződés megszűnéséből eredő pénzköveteléseket is.

A határozat indokolása rögzíti, hogy a Cstv. 27. § (2) bekezdés a) pontja szerint „a bíróság az adós fizetésképtelenségét akkor állapítja meg, ha az adós szerződésen alapuló nem vitatott vagy elismert tartozását a teljesítési idő lejártát követő 20 napon belül sem egyenlítette ki vagy nem vitatta, és az ezt követő hitelezői írásbeli fizetési felszólításra sem teljesítette”.

A bírói gyakorlat egységes olyan esetben, ha a hitelező az adós részére teljesítette a szerződésben vállalt kötelezettségét, de az adós nem egyenlítette ki ennek a szerződésben meghatározott pénzbeli ellenértékét. Ilyenkor a hitelező – a törvényben előírt egyéb feltételek fennállása esetén – kezdeményezheti a felszámolási eljárás lefolytatását.

A Kúriának abban kellett állást foglalnia, hogy a nem szerződésszerűen teljesített kötelezettségekből, az érvénytelen szerződésből, illetve a szerződés megszűnéséből eredő pénzkövetelés megalapozhatja-e az adós fizetésképtelenségét.

A szerződés megszegéséből eredő követelések értelemszerűen szerződésen alapulnak. Ha bármely tartalmi elem tekintetében a szerződés nem teljesül, azaz a kötelezettség szerződésszerű teljesítése elmarad, szerződésszegés valósul meg. A visszterhes szerződésekben jellemzően az egyik fél dolog szolgáltatására vállal kötelezettséget, a másik fél pedig a pénzbeli ellenérték, azaz a pénzszolgáltatás fizetését vállalja. A szerződésszegés bármely szerződő fél oldalán megvalósulhat. A pénzszolgáltatásra köteles fél részéről előállhat fizetési késedelem, a fizetés teljesítésének megtagadása vagy meghiúsulása, míg a dologszolgáltatást vállaló fél ugyancsak teljesíthet késedelmesen, hibásan, a teljesítést megtagadhatja, vagy az meghiúsulhat. A dologszolgáltatás nem vagy nem szerződésszerű teljesítéséből – a szerződésszegés jogkövetkezményeit alkalmazva – az igények pénzkövetelés formájában jelennek meg.

A polgári jogviszonyok alapvető elve a felek egyenjogúsága. A szerződésben vállalt szolgáltatásokat a feleknek kölcsönösen kell nyújtaniuk, és szerződésszegés esetén azonos következményekkel kell számolniuk.

A vizsgált normaszöveg nyelvtani értelmezéséből megállapítható, hogy az nem szűkíti le a szerződésen alapuló tartozás fogalmát kizárólag a hitelező szolgáltatásának szerződésben meghatározott pénzbeli ellenértékére, azaz az adós főszolgáltatására. Logikai értelmezés alapján sem lehet arra a következtetésre jutni, hogy a teljesítési határidőre történő utalás miatt a jogalkotó szándéka a szerződés jellemző szolgáltatásából fakadó tartozás fennállásához kapcsolta volna a fizetésképtelenség megállapítását. Teleologikus értelmezéssel sem állapítható meg, hogy a jogszabály-módosítás célja a felszámolási eljárás kezdeményezése lehetőségének ilyen tartalmú korlátozása lett volna.

A Kúria a fentieknek megfelelően – a polgári jogi alapelveket is figyelembe véve – a Cstv. 27. § (2) bekezdés a) pontjának értelmezése alapján azt állapította meg, hogy a „szerződésen alapuló tartozás” kifejezés tágabb értelmezésének az elfogadása indokolt.

A felszámolási kérelem benyújtása előtt a hitelezőnek számlával vagy egyéb módon először fel kell hívnia az adóst a fizetésre. Ezt a fizetési felhívást az adóssal bizonyítottan közölni kell. A felhívás közlése körében a Cstv. 27. § (3) bekezdés első mondatában található kézbesítési vélelem nem alkalmazható, az ugyanis az adós vitatását, illetve a hitelező írásbeli fizetési felszólítását tartalmazó iratokra utal vissza és nem a hitelezőnek az adós részére megküldött, igénybejelentést tartalmazó számlájára, illetve fizetési felhívására. Ha az adós a küldemény megismerését a saját magatartásával akadályozza – például az átvétel megtagadásával –, az úgy tekintendő, hogy a küldemény az adós számára ismertté vált.

A felek együttműködési kötelezettsége alapján a szerződésen alapuló egyéb – a nem szerződésszerű teljesítésből, illetve a szerződés megszűnéséből eredő – követelések érvényesítésének is az a feltétele, hogy a jogosult hitelező a követelését a kötelezett adós tudomására hozza, a szerződésben nem rögzített követelésének megismerését lehetővé tegye.

A hitelező tehát csak akkor küldheti el az adós számára a Cstv. 27. § (3) bekezdése szerinti fizetési felszólítást – amelynek kézhezvétele után az adós már nem vitathatja a hitelező követelését –, ha az adóssal a megfelelő tartalmú számlát, a legalább a követelés ténybeli alapját, jogcímét, összegét és teljesítési határidejét tartalmazó fizetési felhívást bizonyíthatóan közölte, és letelt az adós számára a követelés vitatására rendelkezésre álló törvényi határidő. Az adós nem számolható fel ugyanis egy olyan követelés miatt, amely korábban számára nem vált ismertté.

A blogcikk tájékoztató jelleggel készült, nem minősül egyedi ügyre alkalmazható hivatalos jogi véleménynek vagy jogi állásfoglalásnak. Az Ecovis Hungary Legal a jelen blogcikk egyedi ügyben történő felhasználásáért a jogi felelősségét kizárja.