Szerző: Dr. Kálmán Kinga
Mielőtt azt gondolnánk, hogy Vágó István újabb milliomos-gyártásba vágta a fejszéjét, előre szólok, nem nyereményjátékokról lesz szó, bár kétségtelen, hogy aki itt nyer, az garantáltan csak nyer az ügyön!
A jelen cikkemben azt mutatom be röviden, hogy miként válhatunk „Fogyasztóbarát Vállalkozássá” és hogy juthatunk hozzá az ezt tanúsító védjegyhez.
A fogyasztói tudatosság növelésére és a vállalkozások magatartásának folyamatos javítására való törekvések nem új keletű dolgok. Visszakösz...
Az év elején megkerülhetetlen hírként szembesülhettünk azzal a feltételezéssel, mely szerint a magyar narancs problematikája – természetesen immár lényegesen összetettebb módon – közel 60 évvel a legendás filmben ábrázolt korszakot követően is jelentkezik a néhai vasfüggönyön innen: fény derült ugyanis arra, hogy számos vállalkozás ugyanazon brand és reklám mellett lényegesen rosszabb minőségű élelmiszert értékesít a volt szocialista tömb tagállamaiban, mint teszi azt az Európai Unió nyugati ...
Kilépve az utcára, belelapozva a sajtóba vagy csak egyszerűen bekapcsolva a tv készüléket, szinte már bombáznak minket a vállalkozások és üzleteik az idegen nyelvű (tipikusan angol) feliratokkal és reklámokkal, pedig kis hazánkban magyar az anyanyelv és a jog is ennek pártját fogja.
Mégis hogy lehet akkor ennyi külföldi szó az orrunk előtt és mire figyeljünk, ha mi akarunk a marketing nemzetközibb eszközeihez nyúlni?
A választ a gazdasági reklámok és az üzletfeliratok, továbbá egyes köz...
Önök is sokszor hallották már a fenti mondatot? Én igen! Pedig több hiba is rejlik benne, ami nemcsak egy per elvesztéséhez, de fogyasztóvédelmi bírsághoz is vezethet, ha a mi üzletünkben hangzik el.
Na de nézzük sorra, miről is van szó és mi a helyes válasz!
Ha fogyasztóként betérünk egy boltba és vásárolunk valamit, legyen az akár műszaki cikk, ruhanemű, bútor vagy gépjármű, az eladó kisasszony vagy úr gyakran arról tájékoztat minket, hogy ha probléma merül fel a megvásárolt termékkel...
Több százezer Ft-os műszaki cikkek mindösszesen pár ezer Ft-ért? Még a bolondnak is megéri! De vajon mennyire kell tartanunk attól, hogy míg más az évtized vételét bonyolítja, addig saját vállalkozásunk súlyos vesztéseget kell, hogy elkönyveljen egy teljesen blőd technikai hiba miatt?
Többször előfordult már, hogy egy webáruházban valamilyen informatikai malőr okán olyan alacsony árak jelentek meg az értékesített termékek mellett, hogy azok már szinte hihetetlennek tűntek. A fogyasztók per...
Családi vállalkozásba kezdett? Netalán egy jól felépített, de nagyvállalati szintet még el nem érő üzletet működtet?
Ha Ön mikro-, kis- vagy középvállalkozás, ügyfélköre pedig fogyasztókból áll, ez a cikk Önnek is szól!
Senki sem vágyik bírságra, főleg, ha az olyan mértéket ölt, hogy pénzügyi zavart okoz a cégnek. De mekkora is a veszély? Mire számítson egy KKV, ha a fogyasztóvédelmi hatóság bírsága lebeg a feje felett?
[reklam reklam_slug="e-kereskedelem-adozasi-es-szamviteli-kerdes...
„Sajnos a hibás termék kicserélését nem tudjuk vállalni, viszont a kifizetett vételárat teljes egészében levásárolhatja üzletünkben”.
A fenti tájékoztatással gyakorta találkozhatunk termékhiba bejelentése során, amely következtében jellemzően akkor is élünk a „levásárlás” lehetőségével, ha már nem vagyunk feltétlenül meggyőződve az adott vállalkozás termékeinek megfelelő minőségéről. Vajon jogszerűen kényszerül egy ilyen lépésre a fogyasztó? Mikor és milyen feltételek mellett alkalmazható ...
A fogyasztók számára mindig pozitívum, ha egy vállalkozás garancia vállalásával értékesíti termékeit vagy nyújtja szolgáltatásait. Az azonban már a kellemetlenebb része, ha vita alakul ki a felek között, hogy mit is takar pontosan a vállalt garancia.
Tegyük hát tisztába a dolgokat!
A Ptk. ugyan ismeri a garanciaszerződés jogintézményét, azonban az valójában egy pénzügyi biztosíték, melyet elsődlegesen fizetési kötelezettségek megerősítése végett alkalmaznak. A köznyelvben használt és eb...